Felújítási munkálatok a bezdáni ÖTT- ben

Jelentős felújítási munkálatok zajlanak a bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testületben, köszönhetően a Magyar Nemzeti Tanács, a magyar állam, továbbá a helyiek támogatásának, az önkéntes munkának. A felújításról, a munkálatok részleteiről Horvát Alen, a bezdáni ÖTT elnöke nyilatkozott:

-Az utóbbi harminc évben nem volt ilyen jellegű beruházás, tatarozás a bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület épületében, ebből kifolyólag az nagymértékben leamortizálódott. A teljes tetőszerkezet felújításával kezdtük, majd következett a nyílászárók cseréje, a meglévő garázsok betonozása, ugyanis rossz állapotú, repedt, lyukas volt a padlózat. Emellett hozzákezdtünk egy új garázs felépítéséhez, abból az okból, hogy a közeljövőben a Testület egy külföldi támogatásnak köszönhetően kap majd további két járművet, kombit és rohamkocsit. Mindezek számára szükséges a hely, hiszen a tűzoltókocsik nem állhatnak a szabad ég alatt. Ezenkívül további apró, de nagyon is szükséges javítást végzünk el, annak érdekében, hogy a Testület működőképes legyen.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a magyar államnak, a helyi vállalkozóknak, gazdálkodóknak, önkénteseknek. Segítségük nélkül nem tudnánk mindezt véghezvinni. A Testületben a munkálatok jelenleg is zajlanak, napi szinten reggeltől estig- hallottuk Horvát Alen elnöktől.

Képek forrása: ÖTT- BEZDÁN

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Felújítási munkálatok a bezdáni ÖTT- ben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kapcsolható eszközök az ár harmadáért-Újabb két pályázatot jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság- Magyar Szó

Többéves szünet után a tartományi költségvetésből újra jelentős összegeket különítettek el arra a célra, hogy a vajdasági gazdák kapcsolható eszközök vásárlására pályázhassanak. A gazdaságok technikai felszereltségének korszerűsítésére az idén 100 millió dinárt fordítanak, de a korábbi évekhez hasonlóan támogatják a hús- és tejtermelők befektetéseit is: a feldolgozáshoz szükséges eszközök beszerzésére 15 millió dinárt szánnak.

Mindkét pályázatra jellemző a magas arányú támogatottság – tudtuk meg Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettestől.

– A kapcsolható eszközök vásárlása esetén a vissza nem térítendő, megpályázott összeg elérheti a befektetés összértékének a 60 százalékát is, de akár 70 százalékos is lehet, amennyiben a gazdaság tulajdonosa nő, illetve 40 évtől fiatalabb személy. A hús- és tejtermelők eszközbeszerzéséhez szintén 70 százalékos támogatási résszel járulunk hozzá – hangsúlyozta.

NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMÍTANAK

A kedvező feltételek mellett a vajdasági termelők igényeinek igyekeztek megfelelni azzal is, hogy többéves szüneteltetés után újra támogatják a gazdaságok technikai felszereltségének korszerűsítését – mondta Ótott.

– A kapcsolható eszközök vásárlásának támogatása iránt rendszerint nagy az érdeklődés, így az idén ezt a lehetőséget is biztosítjuk a gazdák számára. A virág-, gyümölcs- és zöldségfélék termesztésével foglalkozók pályázhatnak a termékek tisztítására alkalmas gépezetekre, de az ültetéshez, a szüreteléshez, a termékválogatáshoz és a csomagoláshoz szükséges eszközök vásárlását is támogatjuk. A haszonnövények termesztésére bejegyzett gazdaságok esetében pedig szinte minden olyan kapcsolható eszköz szóba jöhet, amely a föld megmunkálásához szükséges, de a kiírás különféle trágyázók, ültetők, permetezők és szállításra alkalmas eszközök beszerzésére is vonatkozik. A támogatott rész pályázatonként nem haladhatja meg a 880 ezer dinárt. Legkevesebb 120 ezer dinárra lehet pályázni, azaz a befektetés összértékének minimum 200 ezer dinárnak kell lennie – ismertette a kiírás kereteit a titkárhelyettes.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Kapcsolható eszközök az ár harmadáért-Újabb két pályázatot jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság- Magyar Szó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Húsvéthétfőn a Doroszló-Szentkúton

Kategória: Egyéb | Húsvéthétfőn a Doroszló-Szentkúton bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

NAPI SZÉP- KÚLA

Szombaton sor került a templomot körülvevő kert és udvar rendbetételére, illetve takarítására.
A Plébánia köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a tavaszi munkaakcióban.
Az alábbi fényképeket Regécz László készítette:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | NAPI SZÉP- KÚLA bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva