Dr. Silling István nyelvjárás- és néprajzkutató, művelődéstörténész, nyugalmazott egyetemi tanár Kupuszinán született, mindig is ott élt, él, kutatásának középpontjában is szülőfaluja, illetve valamivel tágabb pátriája áll. A több szakmai díjjal kitüntetett tudós szerint az elvándorlás, ezáltal a fogyatkozásunk és a részleges népességcsere, illetve az életmód változása és a technikai környezetünk átalakulása miatt a településen már valamivel kevésbé élő a néphagyomány, mint az előző évszázad derekán volt, bár a szokásokat igyekszik megtartani a falu népe, és új elemek, illetve a meglévők módosításai is megjelentek. A kutatóval a húsvéti ünnepkörről beszélgettünk, elsősorban a népi vallásosság szemszögéből.
A húsvét a karácsony mellett az év legjelentősebb vallásos ünnepe. Hogyan határozta meg az emberek életét egykor, és hogyan ma?
– A húsvéti évciklus hamvazószerdától húsvéthétfőig, azaz hat hétig tart. A húsvéti ünnepkör az év legnagyobb ünnepi ciklusa. A liturgikus szokások a templomban még élnek, mert azt a kánon írja elő, Kupuszinán azonban már kevesebb népszokás él ehhez kapcsolódóan, mint egykor. Nagyböjtben szigorúan tartották a böjtöt, kilúgozták az edényeket, ez már nem él. Régebben nagypénteken hagyomány volt a kálvária látogatása, nálunk nem a temetőben van a kálvária, mint a legtöbb helyen. A templomból oda vitt a körmenet, a mindenszentek litániáját imádkozták minden stációnál. Ez a stációjárás, a keresztútjárás. Ma kisebb csoportokban igen idős asszonyok látogatnak ki, illetve családok vagy magányos emberek, esetleg a gyerekek, ha a hitoktató megszervezi. A szent sír felállítása nagypénteken máig megmaradt. Aznap délután és nagyszombaton délelőtt látogatják. Az egyházközség tagjai őrzik, az emberek pedig elmennek meglátogatni. A mostani 60 évesek és a fiatalabbak közül már nem mindenki kapta meg ezt a hagyományt. Ami még eltűnt, az a jézuskakeresés nagyszombat este, éjszaka. Minden köztéri kereszthez elmentek csoportosan az emberek imádkozni, énekelni, és ez akár másnap reggelig is eltartott. A feltámadási körmenet viszont visszatért a templomon kívülre, miután a negyvenes évektől be volt tiltva. Akkoriban a templomon belül tartották, de most újra ki szabad menni. Ez szombat este történik. A virágvasárnapi barkaszentelés is megvan még.
Kupuszina mindig is ismert volt a népviseletéről, főleg a nőiről. Milyen jellemzői voltak a húsvéti öltözködésnek, mennyi maradt meg ebből mára?
– Valamikor feketében vagy más sötét ruhában jártak az asszonyok a vasárnapi misére, de mára 7-8, legfeljebb 10 személy jellemvonása, hogy népviseletben jár nagyünnepi nagymisére, és a legfiatalabb is 75 évnél idősebb. A női kivetkőzés (a népviselet elhagyása – a szerző megj.) most fejeződik be, a legtöbben már polgári ruhában járnak. Régóta nincsenek Mária-lányok sem. A nagy ünnepeken mind beöltöztek színtiszta fehérbe, kék szalaggal a mellükön, és tartották a templomban a hordozható Mária-szobrot. Az ötvenes évektől fokozatosan megszűnt ez a hagyomány, a hatvanas évektől hatalmas változások történtek a népviselet terén, külső és belső hatásokra. Másrészről, a paraszti beszédet, hagyományt és viseletet egyre inkább lenézték, kigúnyolták. A polgári viseletben járó városi szemében a falusi, a paraszt elmaradott volt. A falusi ember magára is úgy gondolt néha, mint alacsonyabb rendűre, leginkább másnak érezte magát. A közösség zöme érezte ezt, a gúny tárgyát pedig igyekszik elkerülni az ember.
Említette, hogy a barkaszentelés még élő szokás. A mai fiatal felnőttek számára is ismert a barka a vázában. Ez is a régi hagyományból maradt?
– A virágvasárnap szentelt barka őrzi a házat, nagy viharban a termést, ilyenkor a tűzbe dobják, a hagyomány szerint a felszálló füstje bajelhárító jelleggel bír. De újítás például, hogy a megszentelt barkából visznek a temetőbe a sírokra. Nem mindenki, ugyanakkor már 20–30 éve élő szokás ez. Célja, hogy a halottnak is része legyen az ünnepből. A barkafa vagy tojásfa is új érdekesség, a vázába teszik, az ágakra pedig írott tojást illesztenek díszítésként, felfüggesztik a kifújt és befestett tojásokat. A tojásfestés korábban is volt, megfőzték a sonkával és a kolbásszal, és vasárnap reggel elvitték a templomba megszentelni.
Meddig élt az ételszentelés szokása? A gasztronómia terén a hagyományos húsvéti ételek jelennek meg Kupuszinán?
– Ételszenteléskor az asszonyok letették sorban a templomban a padok mellett a kosarakat, amelyekben fehér szőttessel letakarva ott volt a sonka és a kolbász. Ez ma már nincs, az én gyerekkoromban sem volt, de az anyósom például mesélt róla, aki 1921-ben született. Nagypénteken általában halat eszünk, erősen böjti nap hamvazószerda is. Vannak családok, ahol sóban és vízben főtt babot vagy krumplit fogyasztanak. Böjt alatt a tejtermékek, a tojás fogyasztható, a hal vagy a csirke a húsétel. A feltámadási mise, vagyis szombat este után lehetett megkezdeni a sonkát, de régebben azt is meg kellett várni, hogy másnap a misén megszenteljék, és csak ezt a sonkát lehetett megkezdeni. Húsvét vasárnap nem is főztek, esetleg tüzet se raktak, ha későn volt a húsvét, nem volt nagyon hideg. A tojáson kívül a többi ételnek nincs jelképes tartalma, csak az élet rendjéről árulkodik. A disznóvágásról a füstölt sonka és a kolbász az, ami a legtovább tartós marad, a torma pedig a hozzáférhető friss savanyúság, az emésztést is segíti. Régen minden kertben termesztették.
A barka kapcsán felmerültek már az új elemek a népszokások között. Ilyen a kisgyerekek nyuszivárása, illetve a fészek építése is?
– Igen, a nyuszifészek is újabb dolog. Azelőtt ajándékozás nem jelent meg, esetleg kaptunk egy új ruhát, ha kinőttük a tavalyit. Amíg népviseletben jártak a lányok, azt se kellett cserélni, esetleg új blúzt vagy kötényt kaptak. Az ajándékozás az anyagi gyarapodással jött, és nyugati hatásra. Ahogy nyílt ki a világ, kezdtünk ismerkedni vele, a rádióval, az iskolákkal, a másik társadalmi rétegekkel. Később pedig jött a televízió, most pedig az internet. A szakirodalom szerint egyébként a nyuszi a németektől jött, ők gyöngytyúktojást ajándékoztak, a németben a gyöngytyúk szóból egy félreértés után lett nyúl. Ez a néprajzi magyarázata annak, hogy a nyúl tojja a tojást. A piros tojás ajándékozása mintegy fél évszázadra nyúlik vissza Kupuszinán. Vöröshagyma héjával festették a tojást, írókával írtak rá. Korábban csak megkínálták a locsolókat itallal.
Mint mondta, az ajándékozás a múlt század közepe táján jelent meg. Így volt ez a locsolkodás alkalmával adott ajándékok esetében is?
– Gyerekként kisebb ajándékot, gyümölcsöt vagy csokit kaptunk a szomszédoktól és a közelebbi rokonoktól, ha elmentünk locsolni – nálunk úgy mondják, öntözni. A húsvéti locsolkodás nálunk is hétfő reggel vagy hajnalban van. Az én koromban (a hatvanas évek végén – a szerző megj.) már éjfél után indultunk, mert sokan jártak középiskolába, és a hétfő nem volt munkaszüneti nap. Később a húsvéthétfő ilyen nap lett, így már indulhatnak a locsolók később is. Innováció, hogy a lányok elkísérik a locsoló fiúkat. Amikor meglocsolták a lányt, az megvendégeli a locsolókat, és csatlakozik a zenés menethez. Most hatodikos, hetedikes és nyolcadikos fiúk mennek locsolni szervezetten a lányokat, de ez régen nem a kisgyerekek dolga volt, ők csak meglocsolták a házbelieket és a közelebbi rokonokat, szomszédokat. A locsolkodás a párválasztással kapcsolatos, a legények mentek locsolni a nagylányokat, illetve a nős fiatalemberek a menyecskéket, a fiatalasszonyokat. A férjhezmenésre alkalmas lányoknál vendégelést kapott a legénysereg, az igen jómódú háznál megterített asztal várta őket felszeletelt sonkával, tojással, tormával. A tavasz a természet és az élet megújulása, a víz a frissességnek, az üdeségnek, az új életnek a jelképe. A nagyobbacska lányok, fiatalasszonyok húsvéthétfő délutánján, kedd reggel visszalocsolhatták a fiatalembereket, legényeket. A lányok kölnivel locsoltak, a menyecskék vízzel. Ez nem volt annyira elterjedve, hogy az egész falu művelte volna. A jelenség már az ünnep szabadságát mutatja a hosszú böjtölés, a zenés vigasság, lakodalom, tánc nélküli élet után, a várakozás után. Így mutatkozik meg, hogy végre megszabadultunk a bűntől és a sötétségtől, szabadok vagyunk. Krisztus kereszthalálával és feltámadásával megváltott. Végre ismét lehet enni-inni, táncolni, ünnepelni, egymást lelocsolni. A locsolkodás az öröm ünnepe a hosszú bezárkózás után.
Ahogyan a karácsony a téli napfordulóval áll kapcsolatban, úgy a húsvét a tavaszi nap-éj egyenlőséggel. Hogyan értelmezhető ez a kapcsolat, a keresztény vallásosság és a természeti jelenségek közti viszony? Jézus Krisztus feltámadása közvetlenül összefügg a természet újjáéledésével? A pogány szokásoknak is közük van a ma ismert ünnepkörhöz?
– Természetesen, hiszen a pogánykori szokások lettek krisztianizálva, ide kapcsolódnak a profán elemek is. A kereszténység úgy tudta magát elfogadtatni, hogy krisztianizálta az előző hagyományt, a pogány szokásokat, a természeti vallások elemeit… Más neve lett az ünnepnek, ám hagyta ünnepelni, és lassan a maga elemeit is beszüremkedtette, majd kialakult a ma ismert forma. Karácsonykor a legsötétebb éjszakák kezdenek rövidülni, húsvétkor elérjük az egyenlőséget. Érzékeljük, hogy a természet megújul, hiszen mi is természeti nép voltunk valamikor. A megújulásnak, az élet növekedésének, az új termésnek, illetve a sötétség és a halál feletti győzelemnek a jelképe is Krisztus dicsőséges feltámadása. Természetes, hogy a húsvét dátuma összefügg a nap-éj egyenlőséggel. Az égitestek kultusza fontos volt a természeti népeknél, ez abban mutatkozik meg, hogy a holdtölte is kiemelt szerepet kap, hiszen a húsvét a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtölte utáni első vasárnap. A nap, a hold és a fényes csillagok megjelennek a keresztény költészetben is, ami az égitestek tiszteletéről árulkodik. A napot nagyon tisztelték, és a holdat is legalább annyira, nem véletlenül azzal hozták összefüggésbe a húsvétot. A telihold, a nagyon telt élet, jelentős a hatása a vizekre is, ezáltal az életre is. A húsvét kapcsán nem lehet elvonatkoztatni a természeti jelenségektől. Velejárója az életünknek, akár a mindenkori hit, és az is lesz, amíg világ a világ.
Antalovics Péter, Magyar Szó- Hétvége
