Parádés falunap Kupuszinán

Augusztus 8- án Nyári játékokkal egybekötött Falunapot tartottak Kupuszinán. A hagyományos és közkedvelt rendezvény, népünnepély lényege, hogy tréfás ügyességi játékok keretében mérkőznek egymással a falu egyesületei, civil szervezetei.

Rekettye Róberttől, a Helyi Közösség Tanácsának elnökétől megtudtuk, a játékos Falunap népszerűsége töretlen, Kupuszina apraja-nagyja jelen van az eseményen. A játékokban résztvett a Helyi Közösség, az Önkéntes Tűzoltó Testület, a Süllő Sporthorgász Egyesület, a Sportegyesület, a Fácán Vadászegyesület, a Petőfi Sándor Művelődési egyesület csapata. A verseny díját és a köszönőleveleket a testvértelepülés, Hercegszántó polgármestere, Varga Gábor adta át. Első helyezett lett a Süllő Sporthorgász Egyesület. Minden résztvevő köszönőlevelet kapott.

A technika és a parádés játékvezetés a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek és annak elnökének, Toldi Istvánnak volt köszönhető. A finom, hat bográcsban főtt babról Szidor Károly vezetésével az önkéntes tűzoltók gondoskodtak. Az éjszakába nyúló jó hangulatot a szabadkai Joker Együttes biztosította.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Parádés falunap Kupuszinán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Harminc esztendős a tűzoltók baráti találkozója-Doroszló

Augusztus 8- án a Doroszló-Szentkúton került sor Doroszló, Gombos, Kupuszina, Szilágyi Önkéntes Tűzoltó Testületeinek Baráti Találkozójára. A program reggeli gyülekezővel kezdődött a tűzoltó otthon előtt. Ezt követően megkoszorúzták a templomkertben álló Szent Flórián- szobrot, ft. Verebélyi Árpád megáldotta azt. A program a Doroszló-Szentkúton folyatódott, szerelések bemutatójával, közös reggelivel, ebéddel, barátkozással.

 


Az eseményt megnyitó beszédben egyebek mellett a következőket mondták el:

,, Harminc esztendővel ezelőtt, az elődök nyomdokait követve a két parancsnok, a doroszlói Kovács János és a gombosi Mészáros Lajos kezdeményezésére indult, előbb a két település, majd a másik két falu csatlakozásával az Önkéntes Tűzoltók Baráti Találkozója. Az első eseményre Gomboson került sor, 1990 augusztus 12- én. Gombost a doroszlói helyszín, majd évről-évre a kupuszinai és a szilágyi követte. A polgárháborús évek sem szabtak határt a találkozások élményének. A tavalyi COVID- helyzet miatt elmaradt ugyan a harmincadik barátkozási alkalom a maga idejében való megünneplése, de nagy örömünkre most, a mai napon méltó módon folytathatjuk a tűzoltók régiós közösségépítése céljából, nagyrebecsült elődeink által életre álmodott rendezvényt.” 

Köszönetet mondtak a támogatásért a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Holló családnak, továbbá ft. Verebélyi Árpádnák, akinek jóvoltából a Doroszló-Szentkúton tarthatták meg a jubiláris találkozót.

A közös nap végén emléklapokat nyújtottak át a résztvevőknek, a vendégeknek.

 

 

 

Kategória: Egyéb | Harminc esztendős a tűzoltók baráti találkozója-Doroszló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Aláírták a napelempark építésére vonatkozó együttműködést- Zombor Város

Tavaly kezdődtek meg a tárgyalások, amelyek egy 100 megavattos napelempark létrehozására irányulnak, Zomborra vonatkozóan. A tervezett napelempark mintegy 70 vagy 80 ezer háztartást tud majd ellátni árammal. A projekt összértéke megközelítőleg 90 millió euró. Ennek létrehozásához Zombor rendelkezik megfelelő területtel. Májusban Borhy Zsombor, Kaposvár alpolgármestere fogadta Zombor Város képviseletét, amely tapasztalatcsere és a projektet segítő együttműködés céljából járt a magyarországi városban, ahol a Közép-Európában legnagyobbnak számító napelempark épült meg. A CMC Europe LLC kínai nagyvállalat Budapesten lévő európai regionális központjával kezdte meg a tárgyalásokat a Zombor Város. Mindennek folytatásaként tegnap, augusztus 5- én a zombori Megyeházán fogadták a CMC Europe LLC képviseletét. A vállalat vezetése kifejezte szándékát, hogy megvalósítja a projektet, amely a napelempark Zomborban való megépítésére, fejlesztésére irányul, ehhez pedig Zombor Város minden támogatást megad. Antonio Ratković, Zombor Város polgármestere és Páris György, a CMC Europe LLC stratégiai igazgatója ünnepélyesen aláírta az együttműködésről szóló jegyzőkönyvet. A találkozón résztvett Lálity Urbán Emese, az Epítésügyi, Közlekedési és Infrastruktúra-fejlesztési Minisztérium államtitkára, Ujlaki Gábor, a CMC Europe LLC tanácsadója, Jankovich Szilárd, Zombor városi tanácsos, Pribilla Attila segédpolgármester.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Aláírták a napelempark építésére vonatkozó együttműködést- Zombor Város bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

BEZDÁNBAN HAMAROSAN….

Kategória: Egyéb | BEZDÁNBAN HAMAROSAN…. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva