Templombúcsú Kúlán-A járványügyi szigorítások miatt tavaly elmaradt ünnepi szentmisét az idén április 24-én tartják meg-Magyar Szó

A kúlai Szent György-templomot 250 évvel ezelőtt Szent György vértanú, a tizennégy segítőszent egyikének tiszteletére szentelték fel, a templombúcsút április 24-én tartják. Az 1770-ben épült templomot 1828-ban kibővítették, a hátsó falat 10 méterrel hátrább vitték, jobb és bal oldalról pedig sekrestyét, illetve egy kisebb termet alakítottak ki. Ekkor nyerte el mai formáját. A zsindelytetőt és tornyot 1880-ban újították fel és bádoggal vonták be. Juhász György plébános, aki 35 éve teljesít szolgálatot Kúlán elmondta, a templom barokk stílusban készült díszítése az, ami megragadja az ember figyelmét és fokozza a látványt.

− A kisebb-nagyobb felújításokat követően 2005 szeptemberében került sor a falak szigetelésére. Kicsit tartottunk tőle, hogy az öreg falak elbírják-e a géppel történő vágást, de szerencsére a mesterek egy hónap alatt zökkenőmentesen elvégezték a munkát. 2007-ben újravakolták a falakat, 2009-ben pedig a teplomot kívül-belül újrafestették. Azóta folyamatosan voltak kisebb munkálatok, lecseréltük a toronyban lévő zsalugáteres ablakokat fémkeretekre. Tavaly befejeződött egy igen költséges beruházás, a magyar kormány támogatásával a templom körüli kerítést újítottuk fel. Nagyon szép lett, és nemcsak mi, katolikusok örülünk neki, hanem a város polgárai is – sorolta a kúlai plébános.

Elmondta, hogy tavaly a szigorítások miatt elmaradt a templombúcsú, így a jubileumi hálaadó szentmise bemutatását az idén április 24-én délelőtt 11 órára tervezik. Azt, hogy pár hét múlva hogyan alakulnak a járványügyi rendelkezések, egyelőre nem tudni, de már most a lehető legszerényebb módon, és az előírt intézkedésekkel összhangban készülnek. Ez alkalomból a templomba Utolsó vacsora elnevezéssel egy új kép is kerül, de hogy pontosan mit ábrázol, azt nem árulta el.

− Régi vágyam teljesült, hogy olyan alkotás is legyen templomunkban, amelyet helybeliek készítettek, ugyanis az eddigi festményeket vidéki mesterek alkották. Elkészült  a fiatal kúlai festők munkája, nagyon szép lett, és bízom benne, hogy megmarad az utókor számára. A képet a búcsún megáldjuk és leleplezzük. Az ünnepségre szerettük volna meghívni Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket, de a járvány és a bizonytalanság miatt mégis elálltunk a tervtől. Inkább megvárjuk, hogy rendeződjön a helyzet, és akkor az érsek úrral közösen egy külön hálaadó szentmisét tartunk – mondta Juhász György kúlai plébános. 

P.L., Magyar Szó

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.