A nyugat-bácskai Szent István- napi kenyérszentelő ünnepség főszervezője, megálmodója a Dunatáj Egyesülés civil ernyőszervezet, karöltve a régió magyar közösségeinek egyesületeivel, civil szervezeteivel. Immár hét éve, hogy augusztus 20– án megtartják az ünnepséget, amely során ünnepi mise zajlik, megszentelik a kenyeret, a népművészeti csoportok tagjai tánccal, zenével végigvonulnak Zombor főutcáján, össztánc van, és közös vacsorával zárják a nemzeti ünnepnapot.
Péter István, a Dunatáj Egyesülés elnöke elmondta, idén a vírushelyzet miatt és az annak kapcsán megszabott intézkedésekből adódóan más, kevésbé tömeges és látványos formában, módon ünnepelnek. Terveik szerint a nyugat-bácskai magyarok lakta települések templomaiban (tizenkét helyszínen) az oda tartozók, az adott közösség soraiban kiosztásra kerül majd az ünnepre sütött közös kenyér. Ez annyit jelent, hogy a templomokban a Szent István- napi misén a közös nyugat-bácskai (külön-külön díszcsomagban kapott) kenyérből mindenki részesülhet majd.
Az ünnepi misék időpontjai:
APATIN – augusztus 23, vasárnap 8 óra, Jézus Szíve katolikus templom
BEZDÁN- augusztus 20, csütörtök 18 óra, Szent Simon és Júdás Tádé apostol katolikus templom
BÁCSGYULAFALVA- augusztus 20, csütörtök 9 óra, Magyarok Nagyasszonya katolikus templom
CSONOPLYA- augusztus 23, vasárnap 10 óra, Mindenszentek katolikus templom
DOROSZLÓ- augusztus 20, csütörtök 8 óra 30 perc, Szent Imre herceg katolikus templom
GOMBOS- augusztus 20, csütörtök 10 óra, Szent László király katolikus templom
KUPUSZINA- augusztus 20, csütörtök 8 óra, Szent Anna katolikus templom
NEMESMILITICS- augusztus 20, csütörtök 19 óra, Kisboldogasszony katolikus templom
ŐRSZÁLLÁS- augusztus 23, vasárnap 10 óra 30 perc, Boldogságos Szűz Mária Szent neve katolikus templom
REGŐCE- augusztus 23, vasárnap 11 óra 30 perc, Urunk mennybemenetele katolikus templom
SZILÁGYI- augusztus 23, vasárnap 11 óra, Szent István király katolikus templom
ZOMBOR- augusztus 20, csütörtök 17 óra, Szent István király katolikus templom
Augusztus 20, csütörtök 8 óra Szentháromság templom
Az idei emlékezést, ünnepet támogatja Zombor város, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap.







