Nyugat-Bácska Portál

Az idén 100 éves Vitézi Rend konzervatív értékrendet valló, katonai hagyományokat ápoló, pártoktól független szervezet, amely napjainkban egyesületi formában működik. A doroszlói Holló Róbertet szeptember 26-án, a budapesti belvárosi ferences templomban avatták vitézzé. A közösségi tevékenységekben aktív fiatalembert előzőleg tagjai közé fogadta a 7. számú huszárezred is, mára annak főhadnagya lett. Ezekkel a hagyományőrző tevékenységekkel szorosan összefügg, hogy Róbert lótartással is foglalkozik. A nemzeti értékrendet, a hagyományőrző megnyilvánulások gyakorlatát szeretné átadni a fiatal generációknak, az utódoknak is.

Hogyan, milyen indíttatásból kerültél kapcsolatba a huszársággal?

– A huszárság régi nagy álmom volt. 2002-ben a falunknak, Doroszlónak a 250 éves fennállását ünnepeltük, ez alkalomból nálunk jártak vendégként a siklósi huszárok. Már akkor nagyon megtetszett az, amit tőlük, bennük láttam. Egy ideig tartottuk velük a kapcsolatot, majd megszűnt az összeköttetés, de később a közösségi oldalon keresztül ismét felelevenült. A véletlen folytán találkoztunk újra Siklóson, és ezt követően folytatódott a kapcsolattartás. Érdeklődtem, hogyan lehetne hozzájuk csatlakozni? Elmondták, hogy ők egy hagyományőrző klub, várják és fogadják az érdeklődőket. Beléptem a soraikba, elkezdtem lótartással is foglalkozni, a két dolog pedig szorosan összefügg. A belépést követően megvettem a huszári ruházatot, azóta is rendszeresen részt veszek náluk minden fajta megmozdulásban: túrákon, koszorúzásokon. Itthon, a saját közösségemben is igyekszem aktív lenni. A nemzeti ünnepekkor, közösségi alkalmakkor huszárruhában koszorúzom, tisztelettel adózom az ünnep előtt. A falunkban, Doroszlón szintén szerveztem huszárezredi bemutatkozót, az egyik helyi szüretbál alkalmával. A doroszlóiak örömmel fogadták, érdekesnek és értékesnek találták ezt a tevékenységet.

Az ezredben szintén díjazták az igyekezetedet, hiszen a belépés után nem sokkal előléptettek, majd a Vitézi Rend is soraiba fogadott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Amikor az utóbbi években Doroszló felé vezet az utam, a faluhoz érve boldogság fog el, látván a kegyhely terebélyesedését, majd a faluba beérve végtelenül szomorú leszek. Üres, düledező házak sorakoznak, mindegyiket emészti az enyészet. Vajon ide hamarosan már csak zarándokolni járnak az emberek?

De hessegessük el ezeket a sötét gondolatokat, úticélom ezúttal egészen más, egy időutazás a száz évvel ezelőtti Doroszlóra. Egy olyan időbe, ami nem volt sem könnyű, sem felemelő. De a falunak akkor, egészen pontosan 1910-ben 2722 lakosa volt, ebből 2602 magyar, 102 német. Száz évre rá 1497 lelket számlált, 952 magyart, 659 szerbet és mindössze 3 németet. Jövőre megtudhatjuk, hogy ma ez a szám milyen irányba változott, de sejthetjük, ha tudjuk azt, hogy például az általános iskola felsőbb tagozataiba egy-egy diák jár, és az alsókban sem áldásos a helyzet.

Utunk Brindza Ildikó tanárnőhöz vezet, a megboldogult Kovács Endre helytörténész lányához, aki őrzi apja hagyatékát, egy valódi kincset a falu múltjáról. Ezekbe a régmúlt feljegyzésekbe szeretnék belelapozni, néhány régi fotót megnézni.

Egy bekötött könyvet tesz elébem.

– Édesapám köttette be. Meg akarta jelentetni, de nem lehetett. Ő kinyomtatta, befűzette, és a család minden tagjának adott belőle egyet. Az eredeti kézirat valahol Újvidéken van, az egyik rokonnál, örülnék, ha visszakerülne a gyűjteménybe, mert itt volna a helye, de ez most nem fontos.

Kihajtom a fedőlapot. Ez első oldalon a következő szöveg áll: „A kéziratot átírta és szerkesztette Kovács Endre”. Alatta: „Doroszlói Tancsik Fábián épület, bútorasztalos és vándorméhész kéziratos naplója és krónikája 1903–1948.”. Legalul: „Doroszló, 2005.”

Az egyik oldalról Tancsik Fábián néz vissza rám. Egy nagy bajúszú, szúrós szemű bácsi. Öltönyben, nyakkendőben. Most ő fog mesélni:

„1918. november 4-én már meglehetős számmal érkeztek érettebb fogalmú katonáink a harctérről. 18 órakor megalakították a helyi nemzetőrséget. 125-en, többnyire katonai felszereléssel, talpra álltak és statáriumot hirdettek: ha még ezután is valaki betörést vagy rablást követ el, azonnali halálbüntetést szabnak ki rá. A nemzetőrség elnöke Kordélyos János volt, aki szép, katonás magatartásával egy csapásra megállította a rabló bandát.

A rablóbanda névsorát – akik ennyi családot és drága holmit tettek tönkre, ami csak a mi községünkben pár százezer koronát tesz ki – nem tartom méltónak fölsorolni, de vártam, hogy ez az eljárásuk majd csak abbamarad.

Hát még mit és mennyit tettek tönkre Szond községben. Ott még a szép és drága épületeket is felgyújtották. Igaz ugyan, hogy ott a nemzetőrség elbánt velük: a 17 főcinkost november 4-6-án a rögtönítélő bíróság kivégezte!”

– A nemzetőrség IV. Károly felszólítására jött létre Zomborban – ezt Wilhelm József történelemtanártól hallom, aki átjött Ildikóhoz segíteni eligazodnom a régmúlt időben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Képek a terménybetakarítási hálaadó szentmiséről:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ma, október 25- én a szabadkai Lányi Iparos Művelődési Egyesület tagjai kirándulást tettek azokban a nyugat-bácskai magyar közösségekben, amelyekkel együttműködésben állnak. Jártak Kupuszinán, Gomboson és Doroszlón, továbbá megtekintették Bács ősi várát.

A Csoóri Sándor Program keretében megvalósuló körút alkalmával Kupuszinán Toldi István, a Népművészet Mestere, Mesefa, helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke fogadta a csoportot, amely a Mesefának köszönhetően ízelítőt kapott a kupuszinai népmesék páratlan világából.

A Bács ősi várában való kalandozást követően Gomboson tettek sétát. Onnan a szomszédos Doroszlóra látogattak, ahol a Szent Imre herceg templomban Klemm Valéria, helyi kántor, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója tartott ismertetőt. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület nevében Móger Tímea köszöntötte a csoport tagjait, akik a művelődési egyesület megvendégelésének köszönhetően költötték el uzsonnájukat, majd a Doroszló-Szentkúton folytatódott a program. Ft. Verebélyi Árpád, címzetes prépost, esperesplébános, a kegyhely igazgatója beszélt a Szentkút múltjáról és jelenéről. Közös ima után az Ipartestületi Dalárda jelenlevő tagjai egy szívhez szóló, horgosi Mária- énekkel köszönték meg vendéglátást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →