Vendégségben Nyugat-Bácskában

Ma, október 25- én a szabadkai Lányi Iparos Művelődési Egyesület tagjai kirándulást tettek azokban a nyugat-bácskai magyar közösségekben, amelyekkel együttműködésben állnak. Jártak Kupuszinán, Gomboson és Doroszlón, továbbá megtekintették Bács ősi várát.

A Csoóri Sándor Program keretében megvalósuló körút alkalmával Kupuszinán Toldi István, a Népművészet Mestere, Mesefa, helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke fogadta a csoportot, amely a Mesefának köszönhetően ízelítőt kapott a kupuszinai népmesék páratlan világából.

A Bács ősi várában való kalandozást követően Gomboson tettek sétát. Onnan a szomszédos Doroszlóra látogattak, ahol a Szent Imre herceg templomban Klemm Valéria, helyi kántor, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója tartott ismertetőt. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület nevében Móger Tímea köszöntötte a csoport tagjait, akik a művelődési egyesület megvendégelésének köszönhetően költötték el uzsonnájukat, majd a Doroszló-Szentkúton folytatódott a program. Ft. Verebélyi Árpád, címzetes prépost, esperesplébános, a kegyhely igazgatója beszélt a Szentkút múltjáról és jelenéről. Közös ima után az Ipartestületi Dalárda jelenlevő tagjai egy szívhez szóló, horgosi Mária- énekkel köszönték meg vendéglátást.

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.