Nyugat-Bácska Portál

A nemesmiliticsi Litvai Renáta egyedülálló anyaként pályázott a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán. Elmondása szerint nem volt egyszerű rátalálniuk a megfelelő épületre és bőven volt mit felújítani azon, de az eredmény megérte. A zombori kórházban, egészségügyi nővérként dolgozó édesanya boldog, hogy tágas térben, természetes, falusi környezetben nevelheti fel gyermekét. A házvásárlás módjáról, a pályázásról és a dolgos mindennapokról Renáta örömmel nyilatkozott:

Hogyan találtak rá a megfelelő otthonra, telekre?

Nehéz volt megfelelő épületet találni, amely tetszett is és éppen eladó állapotban volt.

A kiválasztott épület esetében régi, vert falu házról van szó. Meglehetősen sokáig tartott a felújítása, ám megérte az időt és az energiát. Kicseréltettem az ablakokat, megcsináltattam a szigetelést, cseréltettem a villanyvezetékeket, a vízvezeték csöveket, a falakat, a mennyezetet javítgattam, bevezettettem a központi fűtést.

Örülnek az eredménynek, hogyan néz ki az új otthonuk?

Az elmúlt években Zomborban éltem, de Nemesmiliticsen nevelkedtem, ez a település az igazi otthonom, megszoktam a falusi életmódot. Úgy gondolom, ha gyereket nevel az ember, akkor méginkább fontosak a tágas terek, a friss levegő, a természetes, biztonságos környezet.

A házban kialakítottunk előszobát, gyerekszobát, hálószobát, nappalit, konyhát, teraszt és a későbbiekben egy spájz is helyet kap majd az épületben.

Háztáji baromfi tartással is szeretnék foglalkozni és kertészkedni majd, saját fogyasztásra. Mindehhez adott a megfelelő telek, az udvarral és a kerttel.

Nehéz volt a pályázás, segített- e benne valaki?

A pályázásnál a zombori Dunatáj iroda munkatársainak segítségét vettem igénybe, de mindig bátran fordulhattam felvilágosításért a zombori Prosperitati iroda munkatársaihoz is. Ezt nagyon köszönöm.

Elképzelhető, hogy pályáz majd egyéb dologra is a közeljövőben, illetve mik a további tervek?

Állandó munkaviszonyban vagyok, nővérként dolgozom a zombori kórházban. Egyelőre nem gondolkodom további pályázáson, de bármi megtörténhet a távoli jövőben. Jelenleg igyekszem a házat és annak környezetét a számunkra megfelelő módon kialakítani. Ehhez, a falusi életmódhoz vagyok hozzászokva, szeretek kertészkedni is, úgyhogy nagyon hálás vagyok az Alapítvány nyújtotta lehetőségért, hogy mindezt megteremthettem magunknak- hallottuk a nemesmiliticsi Litvai Renátától.

LMT, Jó Reggelt Vajdaság

Bácskertesen (Kupuszinán) annak ellenére sem állt le a művelődési élet, hogy a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebb esemény megszervezésére nyílt lehetőség, és az egészségügyi biztonsági intézkedések miatt próbálni sem lehetett rendszeresen. A faluban lelkes csoport tartja életben a kultúrát, az egyesület összes szakosztálya aktívan tevékenykedik. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elmúlt évéről Toldi Istvánnal, az intézmény elnökével, a Magyar Kultúra Lovagja-díjjal kitüntetett, Mesefa-díjas mesemondóval beszélgettünk.

A vírus szinte mindenki életét felforgatta idén. Mennyire érezte meg a hatását a bácskertesi kulturális élet?

– A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület teljes erővel dolgozott az elmúlt évben. 2019 decemberében kezdtek el készülni a színjátszóink a Viktória operettre. Három nekifutásra tudtuk előadni, áprilisban lett kész, de közben bejött a rendelet a színházak bezárásáról. Amikor ideiglenesen feloldották a tilalmat, elkezdtük felújítani, de mire bemutattuk volna, ismét betiltották az előadásokat. Ősszel végre sikerült előadnunk, és utaztunk is vele, amerre csak lehetett, de a vírushelyzet időközben egyre komolyabb lett, ezért egyre kevesebb helyre hívtak minket. Molnár József rendezőnknek egyébként már a jövő évre is vannak tervei.

A többi csoport is aktív volt 2020-ban. A Krajcárka Énekcsoport állandóan készül, hogy ha bárhova lehet menni, ne kelljen az utolsó pillanatban gondolkodni a programról, hanem készen álljanak. A néptánccsoport ugyanígy áll, a bokrétások rendszeresen próbáltak heti 1-2 alkalommal. Ha nem engedték meg az országos rendelkezések, felfüggesztettük a próbákat, de amint lehetett, újra csinálták.

A fúvósaink nem tudtak összejönni próbálni, habár ők mind képzett zenészek, vagy pedig tanulók, akik aktívan gyakorolnak, ezért ők állandóan formában vannak, csak az alkalom hiányzott a fellépésre. A Szent Anna-búcsúra minden évben három-négy-öt új darabbal szoktak előállni, ez most elmaradt, nem lehetett megtartani.

A moderntáncosaink leálltak, iskolás gyerekekről van szó, ők pedig több felé voltak-vannak ilyenkor, egyesek akár külföldön, és nem tudtak utazni, hazajönni.

A népmesét továbbra is főleg én viszem, illetve még egy-két fiatal. Ha van alkalmunk a fellépésre, elmegyünk, bár tavaly erre is nagyon szűk lehetőségeink voltak. Egy vajdasági és egy magyarországi fellépésünk volt, nyáron, amikor úgy tűnt, újraindulhat az élet.

Karácsonyi műsorral is készültünk. Úgy gondoltuk, ha nem szigorítanak addigra az intézkedéseken, szeretnénk megtartani a színházban, de az is igaz, hogy sokan félnek, nem mernek nagy tömegbe menni. Azt eldöntöttük, hogy nem hagyjuk program nélkül az ünnepet, valami biztosan lesz. Ha más nem, van egy fél órás jelenetünk komoly, a karácsonyhoz fűződő mondanivalóval, és ha másra nem lesz módunk, legalább azt feltesszük az internetre. Így is történt.

Tavaly az egyesület épületén is felújítások történtek.

– A tetőszerkezet felújítására 3,5 millió dinárt kaptunk az MNT-től, illetve magyarországi támogatási keretből. Ezt a munkát be is fejeztük. A gerendák jó állapotban voltak, minden mást lecseréltünk, a léceket, cserepeket, csatornákat, ezenkívül hófogót tettünk fel, ami eddig nem is volt. Sok munkát fektettünk bele egész nyáron, de megérte, sehol sem ázunk be most már. Az elmúlt években egyébként lépésekben haladtunk a felújítással, először befestettük a színháztermet, a következő évben ablakokat cseréltünk. Végre kész a tető is, nyugodtak lehetünk.

Fotó: Csernai Buják Szilvia

Az Egyesület sikeresen pályázott forrásokra a Csoóri Sándor Program pályázatán. Mire használták fel a pénzeszközöket?

– Népviseletre pályáztunk, és 1,5 millió forintos támogatást kaptunk. Kalapokat, csizmákat, táncoscipőket és pitykegombokat vettünk. Ez utóbbiak közül nálunk nem tudtunk megfelelőt találni, Berettyóújfaluról szereztük be őket egy kézműves hölgytől. Azért volt szükség ezekre, mert sokan varrattak mellényeket maguknak az utóbbi időben, de nem volt hozzá gombjuk. A csizmáink öregek, csúnyák voltak, el voltak használva. Összesen 20 kalapot, 10 cipőt, 10 csizmát vettünk, és fontos még, hogy az öltözőt is felújítottuk, szekrényeket, sámlikat vásároltunk.

Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

– Szeretnénk venni egy házat, amit tájháznak rendeznénk be. Ezt meg tudnánk oldani, de addig nem mennénk bele, amíg nem tudjuk elintézni, hogy ott legyen egy személy, aki csak ezzel foglalkozik, állással, tisztességes fizetéssel. Ha ez megvalósulna, meg tudnánk tölteni ezt a lehetőséget programokkal. Annak nem lenne sok értelme, ha megvennénk a házat, és nem tudnánk rendesen megvalósítani az elképzelést. Az 1990 óta meglévő állandó néprajzi gyűjteményben annyi tárgyunk van, amivel kettő házat is meg tudnánk tölteni. Ezt Silling István és tanítványai gyűjtötték össze az 1980-as években, a jelenleg berendezett épületünk egy háromosztatú pannon ház belsejét mutatja be. Több ezer látogatója volt a világ minden kontinenséről. Meg tudnánk csinálni külön egy gyűjteményt a 19. századból, és egyet az 1930-as és ’40-es évek anyagából, mert mindenünk adva van hozzá. Ennek viszont hely kell.

Mit lehet elmondani a közösségről?

– Olyan gárdánk van, amelyben lelkes mindenki, hála Istennek. Senkit nem kell noszogatni, mindenki teszi a dolgát, és mindenki ötletére, újítására nyitottak vagyunk. Lelkesek vagyunk, a fiatalok, akik itt maradtak, keresik a helyüket. Ha adunk nekik alkalmat, a többi csak rajtuk múlik. Mindenki kipróbálhatja magát. Összeszokott, de nyitott a társaság, bárkit be tudunk fogadni, akár fiatal, akár idős ember jön hozzánk, tárt karokkal várjuk. A vezetőségben fontosnak tartjuk, hogy fiatalok is legyenek.

A Négyesfogat a legfontosabb esemény, ami kulturálisan összeköti a környező magyar falvakat. Mire lehet számítani a következő fogattal kapcsolatban, a járvány fényében?

– Arra a közös megegyezésre jutottunk, hogy a Négyesfogatot semmiképp sem fogjuk online keretek között megtartani. Sok évvel ezelőtt úgy találták ki, hogy a fiatalok ismerkedjenek. Arra jutottunk, hogy mindenki készül majd, és arra várunk, hogy mikor tarthatjuk meg élőben. Az is lehet, hogy nyár lesz belőle. A négy faluban a fiatalok minden évben várják ezt az alkalmat. Akik régóta művelik, a régi ismerősökkel találkoznak, az újak új barátokat szereznek…

Milyen jelenleg itt élni a szórványban, Kupuszinán?

– Ha akarnánk, tudnánk panaszkodni, mert sokszor nehéz tovább vinni az életet, a kultúrát. Kis faluban élünk, a fiatalság nagy része elment, fogyunk, 3–4 év alatt elment 400–500 fiatalunk, ez nagyon nagy érvágás. Ha valaki hazajön, visszailleszkedik, és megyünk tovább. Biztosan nehezebb folytatni a mindennapokat, de van jókedv és lelkesedés. Kevesen vagyunk, de akik itt vannak, hajlandók tenni a kultúráért. A megélhetés nehéz, de azt gondolom, hogy mindenkinek ott van dolga a világban, ahova született.

Az elmúlt hónapokban Kupuszinán két „szobros esemény” történt. Előbb nyáron letörték a Szent Flórián-szobor fejét. Mit lehet elmondani erről a kellemetlen esetről?

– Nehéz erről bármi konkrétumot mondani. Amit hallottam, mind pletyka, nem tudom, mi igaz belőle, mi nem. Egyetlen kiskorú vállalta magára a cselekményt, az ügynek nincs folytatása.

Októberben felavatták a templomkertben a Turul-szobrot. Mit jelent ez a falu, a művelődési élet számára? Nemrég az iskolában például a kisgyerekek rajzokat készítettek a madárról.

– A Turul a nemzeti egység jelképe, sok magyar embernek mást és mást jelent. A nemzeti együvé tartozást jelenti legtöbbünknek. A mi legendáinkban, történelmünkben, elbeszéléseinkben a Turul egyfajta szentlélek-minőség. Jó, ha a tanár foglalkozik ezzel a témával, a gyerekek pedig kérdezősködhetnek a témakörről. Elmesélhetik nekik a legendát, fel tudják fogni, és később maguk is utánanézhetnek. Magyarnak születtünk, magyarok vagyunk, ez a mi hagyományunk.

Antalovics Péter, Magyar Szó- Hétvége