Január 22- én van a magyar kultúra napja, Himnuszunk születésnapja. Az előestén ennek alkalmából Tóth Péter Lóránt, tájainkon is neves, elismert versvándor, Pro Cultura Hungarica díjas versmondó és tanár üzenetértékű írását közöljük:
Ne csak a Magyar Kultúra Napján
Egyszer májusban beszélgettem telefonon egy művelődési ház vezetőjével egy esetleges őszi előadásomról. József Attilát ajánlottam neki. Pillanatnyi „kínos szünet” után megszólalt a hölgy: „József Attila októberben? Tanár úr, akkorra már jócskán kifutottunk a Költészet Napjából!” Nem vettem kioktatásnak e mondatokat – szerintem nem is annak szánta a hölgy. Nagyjából azt válaszoltam, amit most itt klaviatúrára vetek. Ez a bajom a „Napokkal”. Sokak szerint ünnepelni, megemlékezni, fejethajtani csak egy, és egyetlen nap lehet az évben, az amelyiket a naptár kijelöl. Esetleg a bizonyos „Napnak” a környéke. Megtesszük, aztán jöhet a megnyugtató múlt idő: „megtettük, amit megkövetelt a haza.” Pedig biztos, hogy csak Szenteste kellene lenyugodnunk és megállnunk a rohanásban? Csak Karácsony környékén kell a szeretteinkkel több időt eltöltenünk? Petőfi Sándort, Arany Jánost és a „márciusi ifjakat” csak március 15-én kell ünnepelnünk? Az aradi tábornokokról és a „pesti srácokról” csak október 6-án, illetve október 23-án kell megemlékeznünk? Egy felmérés szerint a fiatalok fele három mondatnál többet nem tud érdemben elmondani Trianonról. Arról, hogy beszéljünk a magyar történelem legsorsfordítóbb napjáról, marad egy dátum: június 4. (?).
Bácsgyulafalván…
