Gondolataimba feledkezve kiléptem az ajtón, és azon vettem észre magam, hogy valaki jó hangosan és vidáman rám köszönt. Felkaptam a fejem, hát az egyik szomszédom jön mosolyogva velem szemben. Nem tudom kicsoda, csak annyit tudok róla, hogy Nő. Mosolyogva visszaköszöntem és elgondolkodtam. Vajon hogyan éli meg mindennapjait, milyen nehézségekkel küzd, miről álmodik, mi teszi boldoggá? Hogyan éli meg azt, hogy nő? Mit jelent számára, hogy nő? Egy biztos, mosolyogva és vidáman sétáltam tova.
Férfiként igen nehéz a Nőről írni. Sőt, az kell mondanom, hogy lehetettlen, hiszen kívülről kell szemlélnem. Amennyiben ponyvaszerűen állnék hozzá, akkor csatlakoznék azokhoz, akik szerint a Nő „a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amelyet már sokan leírtak és megfogalmaztak”. És itt kicsit bajban vagyok, hiszen számomra egy személy sohasem lehet tárgy, nem lehet a tulajdonom, de „megfoghatatlan” csoda sem, hiszen létezik, itt van mellettem. Inkább maga a csoda. Egy személy. Élő ember, álmokkal, érzelmekkel, fájdalmakkal, küzdelmekkel, lélekkel.
