
A Hagyományok Háza vajdasági hálózata és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet viseletkészítő tanfolyamot szervezett Zentán. A tanfolyam során a résztvevők alapvető ismereteket szereztek a magyar népviseleti ruhadarabokról, tájegységek, társadalmi rétegződés, életkor és alkalmak szerint. Megtanulták a legjellemzőbb női és férfi ruhadarabok elkészítésének módját, a különböző varrási technikákkal együtt.

Bácskertesről Limburger Georgina kapcsolódott be a képzésbe. Őt ezelőtt is foglalkoztatta, hogy eltanulja a viseletkészítés fortélyait, a varrás és a néphagyomány ápolása öröklődött a családjában, gyermekei néptáncolnak, így folyamatosan szükség van rá, hogy bővüljön a viseleti eszköztár. Emellett Georgina szívén viseli azt is, hogy a ,,kupuszini” minták és motívumok fennmaradjanak. Vallja, ha most nem teszünk érte, akkor elveszik a tudás, amely pótolhatatlan kincs, mert zsigerileg a miénk.
Fontos számára, hogy Gomboson és Doroszlón is tovább örökítsék a népviselet varrását. Mendezért tesznek a néptánccsoportokon belül, táncosként vagy a ruházatot gondozó szülőként, de vannak még (bár egyre kevesebben!), akik foglalkoznak a szoknyák vasalásával, keményítésével és kontyolással is. A doroszlói származású, Gomboson élő Andrasics Kornélia varrónő néhány éve, egyesületi pályázat kapcsán kezdett érdeklődni a viseletkészítés iránt. Ma már a gombosi mellett a doroszlóit is tanulgatja, hiszen szülőfalujából is sokan járnak hozzá, mindig szükség van valamilyen korrigálásra, bővítésre a viselettárban.
– Hat, nyolc éve intenzíven foglalkozom viseletkészítéssel. Anno a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület részt vett egy pályázaton, amelynek lényege volt, hogy fél éven keresztül egy személy felgyűjti a helyi népviselet jellegzetességeit, ellesi készítésének fortélyait. Én vállaltam a munkafeladatot. Kedvet kaptam mindehhez és a pályázat lejárta után folytattam. Az idős asszonyok többé-kevésbé közlékenyek voltak. Többen a régi viseletkészítők közül elköltöztek a gyerekeikhez Horvátországba vagy Szabadkára, és a tudást, a drukkolási mintákkal együtt elvitték magukkal. Ennek ellenére igyekeztem leleményes lenni, ugyan nem sok támpontom volt, de rendszeresen kezdtek jönni hozzám a tánccsoport tagjai, a szülők. Mondtam, ha van nekik, hozzanak magukkal a családi kelléktárból mintákat, aztán azokat követve lassan eltanultam a viseletvarrás módját. Jelenleg már teljes viseletet készítek, elhozzák a vég anyagot, hozzávalókat és én megvarrom. Nehéz megfelelő anyagot találni, bizonyos, például a divét anyagot már lehetetlen. Magyarországon találhatók szaküzletek, de ott is csak ennek az anyagnak az utánzata lelhető fel. Messziről, ránézésre annak látszik, de megtapintva az anyagot, érezhető, hogy nem autentikus. Ellentétben, teszem azt, a Mária-lány viselethez szükséges textíliával, amelynek elkészítéséhez találni még eredetit. Most éppen festett szoknyákon dolgozom, Ági néni csinálja a festést, én pedig megvarrom. A legnehezebb talán az úgynevezett tüledálló blúz elkészítése, ahhoz sok idő és ihlet kell. A fiúviseletnél a nadrágban bélés is van, meg elől a slicc és a zsínór rávarrva, szintén komplikált. Doroszlóról is többször hoznak pruszlikot, inget, vasalni valót, sőt kontyolok is. A doroszlói viseletnél például a divét kötényt, a ,,plisszírozást” azt nem szoktam vállalni, mert egyelőre a gombosit tudom, az másmilyen, egyszerűbb fajta. Sok idő és energia elmegy a viseletek megvarrásával, például a felnőtteknek olyan jó 4 méter hosszú a legfelső szoknya, és el lehet gondolni, mire arra lerakja az ember a szalagot, az erősítést, továbbá, ha 4 méteres a szoknya, akkor 8 méter ,,pillangó” dísz kerül rá, a fehér szoknyára ,,számedlit” tenni, hogy amikor ki van keményítve, akkor tartása legyen… Hosszadalmas, de én mindezt nagyon szeretem csinálni. A gombosi szülők, asszonyok elhozzák nekem az anyagot, megvarrom, nem ritka, hogy ők kivarrják, ügyesen hímeznek is, majd a gyerekek, a táncos lánykák vagy akár ők maguk szintén örömmel hordják az ünnepnapokon, nagyobb, helyi események alkalmával – mondta Kornélia.
Bizony addig jó az adott közösségnek, amíg tagjai között van, aki szívesen műveli mindezt, és amíg van, aki örömmel ölti fel a viseletet.
A doroszlói Gellér Enikő, a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület ifjúsági néptánccsoportjának vezetője abban a szerencsés helyzetben van, hogy a családban Gellér Viktória nagymama varrta, készítette a szükséges viseleti darabokat, és lapulnak otthon a családi kincsek között drukkminták is. Horváth Erzsébet volt az, aki a faluban még néhány évvel ezelőttig, tökélyre fejlesztve, készített teljes doroszlói viseleteket. Enikő elmondta, jelenleg van még néhány asszony, akihez lehet fordulni a viselet vasalásának vagy a kontyolásnak a feladatával. Továbbá vannak még ismerői, művelői a drukkolásnak, hímzésnek, kivarrásnak is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →