A magyar és a vajdasági emberek érdekeinek védelmében

Március 11- én a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumot tartott a bácsgyulafalvi Helyi közösség termében. 

Jankovich Szilárd, a VMSZ Helyi Szervezetének elnöke, Zombor városi tanácsos köszöntötte a jelenlévőket, a vendégeket: Jaksa Róbert, környezetvédelmi államtitkárt, Dr. Úri Emese köztársasági képviselőjelöltet, a zombori Egészségházak igazgatóját, Dubacz Éva tartományi képviselőt, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettest, Nagy Miklóst, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnökét, Méhes Bélát, a VMSZ Tanácsának tagját, Turza Szabolcs falugazdászt. 

A népes fórumon jelen volt még Zombor városi Képviselő-testületének két tagja: Gellér Magdolna és Kanizsai Tamás. 

Jaksa Róbert államtitkár egyebek mellett elmondta, a VMSZ programjában szerepel a környezetvédelem is. Így szorgalmazzák az önkormányzatok levegőminősítési terveit, az erdőtörvényt, a hulladékgazdálkodást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | A magyar és a vajdasági emberek érdekeinek védelmében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nőnapi műsort tartottak a kupuszinai iskolàban

A kupuszinai József Attila Àltalànos Iskola alsó tagozatosai nőnapi műsorral kedveskedtek az èdesanyàknak, nagymamàknak, nagynèniknek. Volt ünnepi műsor, jelenettel, versekkel, ènekekkel, zenèvel, sajàtkezűleg kèszített ajàndèkokkal. 

Forràs: Turkàl Marianna

Kategória: Egyéb | Nőnapi műsort tartottak a kupuszinai iskolàban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szabadságharc Turné Magyarország, Délvidék- 2022. március

Március 11. péntek: 18.00 óra Szőreg (Magyarország)

Március 13. vasárnap: 16.00 óra Kishegyes, Helyi közösség tetőtere (Vajdaság)

19.00 óra Bácsfeketehegy, Bányai János Emlékház (Vajdaság)

Március 14. hétfő: 16.30. Újvidék, Európa Kollégium (Vajdaság)

 19.30. Újvidék, Színház (Vajdaság)

Március 15. kedd: 17.00 óra Zombor, Magyar Polgári Kaszinó (Vajdaság)

Március 16. szerda: 12.00 óra Kelebia, Művelődési Ház (Magyarország)

Március 17. csütörtök: 18.00 óra Lakitelek, Népfőiskola (Magyarország)

Március 18. péntek: 11.00 óra Fonyód, Művelődési Ház (Magyarország)

18.00 óra Fonyód, Művelődési Ház (Magyarország)

Március 19. szombat: 16.00 óra Horgos (Vajdaság)

19.00 óra Topolya (Vajdaság)

 

Kategória: Egyéb | Szabadságharc Turné Magyarország, Délvidék- 2022. március bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újra a bezdániaké a színház épülete

Március 10-èn lakossági fórumot tartottak Bezdànban,  a Helyi közösség nagytermében. A nèpes hallgatósàg informàciókat kapott a közelgő magyarországi és hazai választások tèmàjàban. Csapó Judit, a VMSZ Helyi Szervezetènek elnöke, a Zombor vàrosi Kèpviselő- testület kèpviselője köszöntötte a vendègeket, a rèsztvevőket: Kovács Elvira kèpviselő jelöltet, a VMSZ alelnökét, Juhász Bálint kèpviselőjelöltet, a VMSZ Intèző Bizottsàgànak elnökèt, a Prosperitati Alapítvàny ügyvezető igazgatójàt, Dr. Úri Emese kèpviselőjelöltet, a zombori Egèszsèghàzak igazgatójàt, Pelt Ilona tartomànyi segèdtitkàrt, a VMSZ Nyugat-bàcskai Körzeti Szervezetènek elnökèt, Dubacz Éva tartomànyi kèpviselőt.

Jelen volt tovàbbà Pribilla Attila Zombor vàrosi segèdpolgàrmester, Dr. Goretic Vàmoser Györgyi, a zombori VKT VMSZ- frakciójànak vezetője, a zombori VKT kèpviselői: Gellèr Magdolna, Kanizsai Tamàs, Ölvegyi Róbert ès Kubatov Dejan, képviselőjelölt, a bezdáni Vodovod igazgatója, Pèter Istvàn, a VMSZ Nyugat-bàcskai Körzeti Szervezetènek alelnöke, Apatin közsèg polgàrmesteri tanàcsosa.

Csapó Judit HSZ- elnök előljáróban egy, a bezdáni és nyugat-bácskai magyar közösség egésze számára nagy jelentőségű bejelentést tett, miszerint a Magyar Nemzeti Tanács és a VMSZ hathatós támogatásának köszönhetően a bezdáni színházépület a mai nappal hivatalosan is a helyiek, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tulajdonába került. 

A bezdáni színház tulajdonjogának aláírásakor…

Pelt Ilona körzeti elnök szólt a helyben megvalósított fejlesztések jelentőségéről és következőket mondta: 

-Számomra ez a két év, amíg Úri Emese köztársasági képviselő volt a köztársasági parlamentben, megmutatta azt a lehetőséget, hogy Nyugat-Bácska  nem csupán önkormányzati vagy tartományi, hanem immár belgrádi szinten is tud elképzeléseket megfogalmazni, el tudja vinni oda az itteni problémák üzenetét. Ahhoz, hogy a zombori jelölt bejusson, komoly szavazatmennyiséget kell letennünk az asztalra. Nyilván nem csupán rajtunk múlik, de szavazatainkkal nagyban hozzá tudunk járulni, hogy lehetősége legyen ott tovább folytatni azt a munkát, amit megkezdett, közösségeink érdekében- hangsúlyozta Pelt.

Dr. Úri Emese a mögötte lévő képviselői tapasztalataival kapcsolatban elmondta:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Újra a bezdániaké a színház épülete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva