,,Szent Imre példaadó lehet a jelenben is”- Templombúcsú Doroszlón

November 5- én van a doroszlói Szent Imre herceg plébániatemplom búcsúja.
Az ünnepi alkalomból esti szentmisét tartottak,
Msgr. Zsellér Attila címzetes apát, az újvidéki Mária Neve Plébánia esperesplébánosa vezetésével.

Az apát prédikációjában Szent Imre áldozatos életének lelki fordulópontjait emelte ki. Egyebek mellett az alábbiakat is mondta:
,,Feltehetjük a kérdést, hogy Szent Imre élete, miben lehet példakép számunkra most, 2024- ben, itt, Doroszlón? Szent Imre hősiességének példája mindig arra sarkallja az embert, hogy soha ne elégedjen meg életvitelével, hanem állandóan kész legyen a még több jóra. Mondhatjuk, a nagyobb jó érdekében az ember lemond a kisebb jóról, ez az áldozatos élet alapja”
Ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, esperesplébános hangsúlyozta, a búcsú elsődlegesen mindig a közösség ünnepe. Ezért ennek a közösségnek a kegyelmi eszközeit próbálja kiaknázni az egyház a búcsúval.
Verebélyi atya köszönetét fejezte ki a vendégként jelenlévő atyáknak, továbbá a pasztorális tanács tagjainak, a mindenkori segítőknek és a templomi kórus vezetőjének, tagjainak is.
A búcsúi eseménysorozat vasárnap délelőtti szentmisével folytatódik, majd szintén aznap 17 órától a templomban sor kerül a hagyományos Búcsúi koncertre, amelyen a település zenészei, különböző műfajban megnyilvánuló alkotói mutatkoznak be.

A Plébánia fotója

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.