Hármas találkozó tizenhetedszer

Július 29- én és 30- án zajlott a Bezdáni hármas találkozó elnevezésű, szerbiai, magyarországi és horvátországi közreműködőket felvonultató népszerű rendezvény, immár tizenhetedik alkalommal. Az idei érdeklődők, résztvevők sem bánták meg a jelenlétet, a hangulat csalhatatlanul jó volt a Bezdáni Hidak civil szervezet és a bezdáni Helyi közösség által szervezett rendezvénysorozat alkalmával. Pénteken este gyerekprogramok zajlottak, Találd ki vicces stílusodat címmel frizura bemutatót, versenyt tartottak valamint animációs program várta a legkisebbeket. 30- án, szombaton délelőtt sportprogramok, dragon boat, kispályás foci, strandröplabda, kosárlabda várta az érdeklődőket. Estefelé kirakodóvásár, ünnepi megnyitó, majd kulturális műsor zajlott, helyi és vendég fellépők részvételével. Ennek alkalmával ünnepélyes keretek között kiosztották az okleveleket a település jelentős eredményeket elért sportolóinak, tanulóinak, művészeinek. Továbbá testvértelepülési szerződést írt alá a magyarországi Iregszemcse polgármestere, Tóth Szabolcs és Bezdán Helyi közösségi Tanácsának elnöke, Csapó Levente. 

Este tamburazenére közös csárdás, tánc zajlott, majd tűzijáték és rock koncert zárta az emlékezetes napot. 

A programról, a szervezés folyamatáról Seres Tamara, a Bezdáni Hidak elnöke a következőket nyilatkozta:

-Gazdag, színes, kreatív programokkal készültünk, mindkét napon. A COVID -időszakot magunk mögött hagyva és az országhatárokon való várakozási időt is áthidalva, idén végre sikerült eljutniuk hozzánk magyarországi és horvátországi fellépőknek is. Ennek nagyon örülünk, ahogyan a helyieknek, az itteni vendégeknek szintén. Köszönettel tartozunk a támogatóknak: Zombor Városnak, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi- Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, továbbá a bezdáni Helyi közösségnek- hallottuk a Bezdáni Hidak elnökétől. 

ISPÀNOVICS JÓZSEF FOTÓI

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.