Noémi sikersorozata töretlen

A doroszlói Hegybeli Noémi többszörös országos bajnok tekéző a jelenlegi idényben is jelentős eredményeket tudhat maga mögött. Edzőtáborok résztvevője volt, csapatmérkőzések, válogatások, egyéni, országos meg vajdasági bajnokságok győztese, illetve dobogósa. A sikerszériát hozó időszak részleteiről megtudtuk, szeptemberben kezdődött a 2021/2022- es tekeszezon. Az apatini Női Teke Klub minden hétvégèn jàtszik a Szuperligàban, ahova Noémi is, mint a klub tagja minden hètvègèn megy a csapattal ès játszik. Szinte egèsz nyáron, pihenès nèlkül, kemènyen edzett, ismét rèsztvett a verbàszi teke táborban, amit minden évben megrendeznek a fiatal tehetségek szàmára,valamint meghívàst nyert Horvátországba (Otočac) is egy nemzetközi teke tàborba, ahol nagy örömmel részt is vett. Ezt követte egy Szlovéniában (Kranj) megrendezett nemzetközi baràtsàgos csapatmérkőzès, ahova a szerbiai vàlogatott tagjaként utazhatott el. Rövid pihenő utàn, a rengeteg edzés, munka meghozta a várt eredményt, szeptemberben elkezdődtek Noémi szàmàra az egyèni megmérettetések is. Az első Topolyán került megrendezèsre (1. Pojedinacni Kup Gradova Bačke Topole), ahonnan bronzéremmel tért haza. Ezután egy kragujeváci verseny (2. Kup gradova Kragujevca), ahol szintén bronzérmes lett. Október végèn részt vett Belgràdban egy vàlogatàson (kvalifikacija za pojedinačno prvenstvo Srbije), ahol bàr gyengèbben jàtszott, de mégis a feltételnek eleget téve az eredménye elèg volt ahhoz, hogy bejusson a legjobb 8 jàtèkos közè a finàlèba, továbbá, hogy megküzdjön a Szerbia bajnoka címèrt, amely versenyt Apatinban rendeztek meg november 21- én. Itt sikerült aranyéremmel és egy serleggel hazatèrnie. Kadèt kategóriában Szerbiai bajnok lett, kombinációban pedig bronzérmes. Szerencsère a siker sorozat ezutàn sem szakadt meg, továbbra is keményen edz, jelenlegi edzője Vesna Ćalić. Legutóbb Zentán mérkőzött (1. pojedinacni kup Vojvodine), onnan ezüstéremmel tèrt haza. Most hétvégèn pedig Antalfalva (Kovačica) lesz a hàzigazdàja a következő egyèni versenynek (3.Pojedinačni kup gradova Kovačice). 

Szívből gratulálunk és szurkolunk Noéminek!

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.