Települèsi èrtèktàr- GOMBOS

A gombosi halpaprikás

BEMUTATÀS:

A gombosi halpaprikás (nem halászlé) a gombosi dunai halászok receptje szerint készül. Az elkészítése egyszerű, mivel az alapanyagok megtalálhatók egy halász tarisznyájában. Kell hozzá hal (lehetőleg jó méretes ponty) vöröshagyma, jó minőségű őrölt pirospaprika, paradicsom, só, csöves erős paprika (nem csili, mert annak más a zamata!), víz, valamint vörös fűzfa a jó tűzhöz.
50 dkg halat (élősúlyban) számítunk egy főre, tehát egy ötszemélyes halpaprikáshoz megtisztítunk 2,5–3 kg pontyot, felszeleteljük és a bográcsba tesszük, majd apróra vágott vöröshagymát adunk hozzá, 1 kg halhoz egy marékkal (esetünkben ez 3 kg halhoz kb. 40 dkg). Megsózzuk másfél-két csapott evőkanál sóval, szükség esetén a végén adhatunk még hozzá sót, majd 1,5 dl paradicsomlé kerül bele, lehet jó minőségű fehérbor is, hiszen a fő szerepe ugyanaz: összetartja a halat, nem fő szét. Ráöntünk kb. 5 liter vizet (személyenként 1 litert számítunk), majd a bogrács felkerül a tűzre. Amint felforr, hozzáadjuk az őrölt édes pirospaprikát 3 púpos evőkanállal, azaz egy kiló halhoz egy púpos evőkanállal.
A forrástól számítva 45 percig főzzük, ügyeljünk arra, hogy a tüzünk folyamatos legyen, és a forrás ne álljon meg. Ha nagyon habzik, feljebb emeljük a bográcsot, vagy meglengetjük, utána vissza, időnként pedig megforgatjuk a bográcsot, hogy oda ne kapjon. Nem keverjük!
15–20 perc forrás után dobjuk bele a 4-5 erőspaprikát, tálalás után ezzel mindenki beerősítheti ízlés szerint az adagját. 30 perc forrás után már puttyogó hangot kell hogy adjon (hasonlóan, mint a lekvárnál), jön az első próba, kiveszünk egy kanállal, hűlni hagyjuk 10-15 másodpercig. Ha nem válik ketté a leve (alul a sűrűje, fent átlátszó), közel járunk a végéhez, elegendő a 40 perc főzés is. Ha elválik, még főni kell. A sót is most ellenőrizzük, és az ikrát, tejet (nem marad ki) most tesszük bele.
Hibalehetőségek: Túl sok víz, vagy az állandó forrás hiánya, esetleg a nem jó minőségű paprika különváló, híg levet ad. A sok hagymától hagymaleves ízt kaphatunk. A kesernyés ízt szintén a rossz paprika okozza. A kevés víz sűrű levet ad, de valaki éhen marad.

Tovàbbi rèszletek: http://ertektar.rs/ertektar/ertek/A-gombosi-halpaprikas/290

A gombosi strand

BEMUTATÀS:

Az 1924-es árvíz idején átszakadt a vasúti gát, ezzel kialakult egy tó, amelyet találóan Strandnak kereszteltek el, s ma is így emlegetik a helybeliek. Miután újból megépült a töltés, annak másik oldalára került a Szakadály névre hallgató vízfelület, ami a horgászok fellegvára lett.Gombos mindig is igyekezett kiaknázni a turisztikai lehetőségeit. 1964-ben sportpályákat alakítottak ki a stand területén, de az árvíz 1965-ben mindent elsöpört. A gombosiak azoonban nem csüggedtek, újra felélesztették a Strandot. Később további kisebb fejlesztésekre került sor, és ez a kis tó azóta is Gombos legfontosabb fürdőhelye és a nyári kikapcsolódás helyszíne. A Strand kiváló lehetőség a nyári szórakozásra, a hűsölésre és a kikapcsolódásra a természetben, emellett a fiatalok találkozóhelye. 

Tovàbbi rèszletekhttp://ertektar.rs/ertektar/ertek/A-gombosi-strand/291

Tovàbbi gombosi èrtèk: http://ertektar.rs/ertektar/telepulesi/Gombos/95

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.