Történelmi séta Zomborban

Október 23- án a nemzeti újrakezdés éve és az 1956- os események Emléknapja alkalmából a Kuckó Gyermeksarok szervezésében rendhagyó történelmi sétát tartottak a nyugat-bácskai magyar tagozatos hetedik és nyolcadik osztályos gyerekek számára. 

A résztvevőket L. Móger Tímea, a Kuckó elnöke köszöntötte. Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere, tanár tartott ismertetőt a Megyeház épületének látványosságairól, a Zentai csata festményről.

Onnan, a főutcán és a Szent György téren keresztül a Magyar Polgári Kaszinóba sétáltak, ahol az ‘56- os események zombori vonatkozásait ismertette a tanár úr. A fiatal korosztályok számára ismeretlen történeteket osztott meg arról, hogyan siettek annak idején a zombori magyarok az anyaországi 1956- os, csaknem 4000 menekült segítségére. 

A gyerekek a tartalmas történelmi sétát követően közös uzsonnán vettek részt. L. Móger Tímea a szervezők nevében elmondta, a programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi- Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósították meg. Továbbá kiemelte, igyekeznek minél több hasonló jellegű programot tartani a gyerekeknek, fiataloknak. Ezzel is szeretnék erősíteni a szórványközösségekben felnövekvő generációk identitástudatát és lehetőséget biztosítanak a különböző településekről érkező tanulóknak az ismerkedésre, barátkozásra. Emellett megköszönte az együttműködést a közreműködőknek, a helyszínt biztosítóknak, az iskolák vezetőinek és a pedagógusoknak. 

Szenn Andor, Pelt Ilona, Pribilla Attila és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.