,,Emlékezzünk és emlékeztessünk”

Október 5- én, az Aradi Vértanúk Emléknapjának előestéjén a zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében Kegyeleti Napot tartottak. A Szent Rókus temetőben a 1848/49-es emlékobeliszknél a Kaszinó műemlékvédő csoportjának vezetője, Rezicska Károly szólt az Aradi vértanúk érdemeiről, a gyászünnep nemzetmegtartó tanulságairól. Ft. Drobina Gábor, zombori káplán áldotta meg a síremléket.

A kegyelet virágait elhelyezték:  Sarlay Péter, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a Tanács nyugat-bácskai tagjai, a Szent György Lovagrend, a 7-es számú huszárezred, Baja város önkormányzata, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Polgári Kaszinó képviselete.

Ezt követően fejet hajtottak az első világháborúban elesett katonák sírjainál. Mindegyik helyszínen a Kaszinó dalárdája működött közre.

Az emlékezés a Magyar Polgári Kaszinó udvarán, a Schweidel József, zombori születésű vértanú mellszobránál folytatódott. Dr. Karcher Erzsébet, a Kaszinó elnöke szólt az emlékezőkhöz. Egyebek mellett elmondta, céljuk, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek, éltessék a forradalom lángját, az identitástudatot a zombori magyarság körében is.

A Magyar Polgári Kaszinó fiatal tagjai előadásában alkalmi műsor zajlott.

Az emlékezés virágait elhelyezte a Schweidel- szobornál: Sarlay Péter, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a Tanács nyugat-bácskai tagjai, továbbá a Szent György Lovagrend, a 7-es számú huszárezred, Baja város önkormányzata, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Dunatáj Egyesülés, a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett tagozata és a Magyar Polgári Kaszinó képviselete.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.