A pécsi székhelyű Kosztolányi Dezső Céltársulás Cserediák Programjának köszönhetően a nyugat-bácskai gyerekek már sokadszorra látogathatnak Pécsre, illetve a város környékére.
A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola és a kupuszinai József Attila Általános Iskola tanulóinak csoportja március 11- től 15- ig élvezhette az anyaországi vendégszeretetet.

Amint arról Brindza Ildikó, a doroszlói csoport vezetője beszámolt, a kupuszinaiak Görcsönyben, a doroszlóiak Bogádon, illetve Romonyán voltak elszállásolva családoknál. Délelőttönként résztvettek a helyi általános iskolák tanítási óráin, majd a nap további részében Pécs és környéke nevezetességeivel ismerkedtek. Jártak a Zsolnay Negyedben, megtekintették a Székesegyházat, a Széchenyi-teret, planetáriumot, lovas bemutatót, a sírkamrákat (Cella Septichora), a Városházát. A Városháza dísztermében találkoztak Barkóczi Csabával, a Céltársulás elnökével, fagyiztak a Mecsek cukrászdában. Továbbá az ünnep idején résztvettek a házigazda- település által rendezett, 1848/49-es szabadságharcra és forradalomra való megemlékezésen is.




A szíves vendéglátást a közeljövőben viszonozzák majd a nyugat-bácskai gyerekek és iskolák.
Fotók: Kovács Vivienn és Udvardyné Kovács Annamária






