Zombor város napja-VMSZ-Nyugat-Bácska

Felemelő közösségi élményben lehetett része annak, aki jelen volt a Vajdasági Magyar Szövetség nyugat-bácskai körzeti szervezete által szervezett Zombor város napi ünnepségen, amely régió szinten zajlott. Február 16- án este zsúfolásig megtelt a helyszín, a Magyar Polgári Kaszinó színházterme.

elso-sor-13

stock-gombos

A kétszáz fős közönség soraiban köszöntötték a vendégeket,  dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárt, Appel Pétert, Baja város gazdasági szakreferensét, Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnökét, mgr. Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Dr. Pásztor Bálintot, a VMSZ elnökségének tagját, köztársasági parlamenti frakcióvezetőt, Vicsek Annamáriát, az oktatási Minisztérium államtitkárát, Fremond Árpádot, VMSZ alelnökét, köztársasági parlamenti képviselőt, Erdély Lenkét, a VMSZ elnökségének tagját, tartományi frakcióvezetőt, Dragan Popovićtyot, a Szerb Haladó Párt Nyugat-Bácska- körzeti megbízottját.

elso-sor-kozeli-2

Pelt Ilona, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Mindenekelőtt köszönetet mondott tagtársainak, hogy segítettek első alkalommal megszervezni régió szinten Zombor város napját. Háláját fejezte ki a  közreműködő, nagyrabecsült művészeknek, tehetséges gyerekeknek, hogy színvonalasabbá tették a napot, az ünnep védnökeinek, a kupuszinai vállalkozóknak és gazdálkodóknak, hogy támogatták a rendezvény létrejöttét.

pelt-6

tamogatok

-Az ünnep mindig jó alkalom arra, hogy megálljunk, és számot adjunk mindarról, ami megvalósult, és családi hangulatban beszéljünk a közös jövőnkről. Ahogy  Gróf Széchényi István mondta: „A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik”. Az elmúlt időszakban a Vajdasági Magyar Szövetség számos projektet valósított meg ebben a régióban. Nincs olyan település, ahol ne lenne látható és tapintható eredménye a következetes politizálásunknak. Legyen a tartomány vagy köztársaság által fejlesztett óvoda, iskola, a Bethlen Gábor Alap által támogatott civil szervezet, egyházi intézmény, Prosperitati Alapítvány nyertes, az MNT által támogatott ösztöndíjas. Mindez a megmaradásunkat szolgálja és mindezért köszönet az anyaországnak is- mondta az elnökasszony.

Stock János és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Pásztor István elnök úr ünnepi gondolatai egyebek mellett kitértek a város és környéke dicső múltjára és ígéretes jövőjére.

-Szorgalmunk, elképzeléseink, hitünk, kultúránk, szívós kitartásunk nem számokban mérhető, nem pillanatnyi erőviszonyok függvénye, ha így lett volna, nem ünnepelnénk ma és itt. Hogy minek a függvénye, azt mindannyian tudjuk, ezért pedig köszönet jár a nyugat-bácskai magyaroknak, köszönet azoknak, akik az emlékezet tapasztalataira épülve a jövőt tervezik. A vajdasági magyar jövőépítés pedig csak részben matematika, csak részben a számok kérdése. Amíg szívós kitartással, összefogással kompenzálni tudjuk számbeli fogyatkozásunk, addig őrizni tudjuk a hely szellemét, a szülőföldünket és otthonunkat- hallottuk Pásztor Istvántól.

kozonseg-16

drobina-4

Történelmi visszatekintéssel ft. Drobina Gábor, zombori káplán, több helytörténeti kiadvány szerzője szolgált.

Zombor mindig hű és áldozathozatalra készséges város volt, áldozni mert a királyért és a magyar hazáért, ezért bizalommal fordult a királyhoz és kérte, hogy tegye a várost szabad királyi várossá. Az irigység az egyes városok előkelőségeiben akkora volt, hogy a királyt késleltették szándékában.Végül a király, I.Ferenc előadta nejének, Mária Teréziának Zombor város kérését és kérte annak jóváhagyását. A város kérelme teljesült. 1749. február 17-én Mária Terézia aláírta az okiratokat, amelyek Zombort szabad és királyi városnak ismerik el- áll Drobina atya beszámolójában.

kozonseg1-6

stock-szekelyA rendkívül színvonalas műsorban hallható volt  a zombori születésű, világhírű zongoraművész, Székely István játéka, Juhász Raffael kiváló jazz- zenész, Milena Jančurić újvidéki születésű, neves fuvolista, Szűcs Róbert nagybőgős összjátéka. Énekelt a kupuszinai Csernai Panna színjátszótehetség, a Bukrok népdalpáros tagja, Milan Radišič, neves zombori karmester, karnagy, a Kanizsai Ilona és Kapitány Mátájsz Sarolta alkotta bezdáni ének-kettős, gombosi lakodalmas népszokások bemutatásával színpadra léptek a gombosi József Attila Általános Iskola díjazott tanulói: Lengyel Loretta, Molnár Flórián, Kovács Trisztán, Hózsa Gál Gizella tanítónő felkészítésében, továbbá a díjazott kupuszinai népmesemondó, Molnár Péter szőtte történetét. A remek műsorvezetés Wiederkehr Ritának és Szenn Andornak volt köszönhető.

jazz1-2

himnusz-magyar

musorvezetok-3

stock-kanizsai-matajsz

stock-molnar

masodik-sor-2

Az ünnep végén Pelt Ilona elnök, tartományi frakcióvezető helyettes és Péter István, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnöke, apatini polgármesteri tanácsos a város múltját szimbolizáló ajándékkal köszönte meg Pásztor István elnök úrnak és dr. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkárnak a kiemelt odafigyelést, amellyel viseltetnek a nyugat-bácskai magyarság ügyei iránt.

stock-ajandekozas-mind-jobbStock János és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery504/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.