A kupuszinai / bácskertesi József Attila Általános Iskola és az apatini Ábrahám Pál Egyesület Ispiláng néprajzi vetélkedőt hirdetett, amelynek témája a Lakodalmas szokások megjelenítése volt. A vetélkedőre három fős, általános iskolásokból álló csapatok jelentkezését várták. December 3- án tartották a versenyt hét csapat és összesen huszonöt, helyi, bácsgyulafalvi (két csapattal versenyeztek), bezdáni, doroszlói, gombosi, szilágyi gyerek részvételével.
A Pálinkó Gyuláné, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének elnöke és dr. Silling István, helyi néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár alkotta szakmai zsűri a csapatok előadásában meghallgatta, hogy milyen lakodalmi szokások élnek még az adott településeken, hogyan néz ki egy lakodalom ma és hogy nézett ki pár évvel ezelőtt. A versenyprogram és a vetélkedő levezetése Csíkos Éva nevéhez fűződik.
A zsűri döntése alapján az első díjat a gombosi József Attila Általános Iskola csapata kapta. Az indoklásban elhangzott, a gombosiak kiemelkedően magas teljesítményt nyújtottak. A vetélkedő második helyezettje a szilágyi általános iskolások csapata, harmadik pedig a bezdáni Testvériség-egység Általános Iskola tanulóinak csoportja. Mind különleges érdekességgel szolgáltak a verseny témáját illetően.
A díjak édességcsomagból és könyvjutalmakból álltak. A nyertes versenyzők kézhez kaphatták dr. Silling István és dr. Silling Léda néprajzi kiadványait.
Meglepetésül a részvevők megtekinthették, hogyan készül a híres- neves kupuszinai mákosrétes, sőt a közös vacsora alkalmával meg is kóstolhatták azt.
A verseny létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Fotók forrása: Turkál Marianna, Uzelac Katica, Kanizsai Ilona. Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery479/