Szüretbál volt a 80 éves doroszlói művelődési egyesületben

Az idén nyolcvan esztendős fennállását ünneplő doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület megtartotta a hagyományos Szüretbál rendezvényét. A nagyszabású, hazai néptánccsoportok, zenekarok mellett magyarországi, martonvásári, horvátországi dályhegyi, kiskőszegi, haraszti fellépőket is felvonultató rendezvényen jelen volt Turkál Marianna, Magyar Összefogás jelöltje, Pelt Ilona tartományi képviselő, Péter István, a Dunatáj Egyesülés elnöke, a bál egyik támogatója, a Bártol házaspár, Hugyik Imre, a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége országos elnökségének tagja, ft.Verebélyi Árpád főesperes, helyi plébános, Gellér Veronika, nyugalmazott tanító, egykori csoportvezető, Klemm Valéria, a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója Nagy Karina, Petőfi-ösztöndíjas.

birok-jobb

elso-sor-3

A délutáni fogatos fúvószenés, táncos felvonulás után a művelődési egyesületben tartottak műsort.

L. Móger Tímea, az egyesület vezetősége nevében mondott köszöntőjében elhangzott:

 – Aki a közösségben rendszeresen tevékeny, hozzám hasonlóan jól tudja, tapasztalja, hogy az évek múlását rendezvényekben, eseményekben mérjük. Ismét Szüreti bál van, újfent egy tartalmas, küzdelmes dolgos esztendőt hagytunk magunk mögött. Közösségileg megerősödve, egységesen ünnepeljük ma, egyben a doroszlói Móricz Zsigmond MME 80 éves fennállását is. Hatalmas időintervallum ez, tetemes eredmény jellemzi, elég csak a termek falán látható tablókra tekinteni…Van mire büszkének lenni. Tegyünk is így, éljük meg hagyományainkat, ünnepeljük egymás teljesítményét, eredményeit még sok- sok éven keresztül. Hiszen egyértelmű, hogy csakis a közösségben való gondolkodásmód, létforma tarthatja meg számunkra ezt a falut olyannak, amilyennek szeretjük: egyesületeiben, civil szervezeteiben, gazdasági fejlesztéseiben erős, ringató bölcsőhelyként- mondta.

dalyhegy-kocsin

utcan-fogat-kicsiek

utcan-fogat-kozeli

utcan-fogat-ellaek

utcan

utcan-kinalgatas-gyerekek

doroszlo-kicsik

doroszlo-fuvosok

par

A műsorban fellépett a martonvásári Fúvószenei Egyesület zenekara, a kiskőszegi Kisasszonyok és legények néptáncos csoport, a dályhegyi Bokréta néptánccsoport, a haraszti Dózsa György Magyar Művelődési Egyesület fiatal néptáncosai és a doroszlói művelődési egyesület kis-középső és ifjúsági néptánccsoportja és Fúvószenekara.

fuvosok-martonvasar

kiskoszeg2

haraszti1

korona-arveres1

ifjusag

Sor került a hagyományos szőlő ,,lopás” népszokásának felelevenítésére, a báli korona elárverezésére. A hagyomány szerint, akit ,,lopáson” vagyis a bál díszét képező gyümölcs, illetve ajándék szakajtáson kapnak azt ,,áristonba” zárják, onnan csak a bírónál és bírólánynál válthatja ki magát. A bál idei bírói, bírólányai: Hencsár Dorottya, Turkály Emma, Bugadzsia Benjamin, Podnár Alen.

doroszlo-kicsik

korona-arveres1

koran-arveresSzitás Emma és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery450/

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.