Sport és helytörténet kétkeréken-Doroszló-Bike túrák

A Doroszló-Bike civil szervezet által szervezett kerékpártúrák részei a Bethlen Gábor Alap és a Kuckó Gyermeksarok által támogatott nyári programsorozatnak.

csoport-3

falu-hatar-csoport2

A bringázók négy túrát szerveztek. Az első három a környező településeken keresztül zajlott, a legutóbbinak helytörténeti ismertető jellege volt.

falu-utca-elobbDiósi János, Wilhelm József történelemtanár információival kiegészítve mutatta be a település múltjának jelentős állomásait. Ilyen a Bártol- ház, a  helyi közösség előtt egykor álló, honfoglalás kori szimbólum, a Turul- szobor helye, a Fetter- gyógyszertár, az egykori, 1941- től ‘85- ig működő mozi épülete, a mézesbábos, az asztalos-, az órásmester, a szobafestő egykori műhelye, lakhelye, a Krasztó, a Liba nevű és múltban valamennyi, a vasútállomáshoz vezető utcasarkon megtalálható kocsmaépületek helye vagy a Kulturbund (német egyesület), a doktorlakás, a Mezei- ház kiskápolnája, a ,,kutyaszorító”, a Czigler- sarok, a Palcser- sarok utcarészek.

falu-utca-bartol

falu-utca-szephaz1

falu-utca-uton

falu-utca-hasz-haz

falu-libanal

falu-hid1A virágzó iparról tanúskodó egykori kendergyárak, a nádgyár, a stukatúr gyár a Ress- malom, az erdőgazdaság, a Herman Ottó, világhírű természettudós által bejárt és tanulmányozott helyi, nem csak természeti, hanem egyéb tudományos és népművészeti jellegzetességek egykori objektumai. Az 1957- ben kiásott Dunat-Tisza- Duna csatorna hídján át a doroszlói határba kerekeztek az érdeklődők, az egykori ,,bőr” híd környékén keresztül egészen Gombos határáig, a ,,doroszlai” nagyerdőn túlig, ahol a régi tanyavilágról hallhattak láthattak érdekességeket.

falu-terkep

falu-hid

falu-hatar

falu-hatar-uton

Stock János fotói

hatar-kut

falu-hatar-csoport2Stock János fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery417/

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.