Csere-örömök-Kosztolányi Céltársulás- Cserediák Program-Doroszló

A Kosztolányi Dezső Céltársulás Cserediák Programjának köszönhetően  május- 7- én érkezett és május 11- ig Doroszlón tartózkodik nyolc, Pécs környékéről, Szentlőrincről és Mágocsról érkezett általános iskolás, a kísérőkkel együtt. A vendégfogadó intézmény a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola. A program további  támogatója a Kuckó-Gyermeksarok és a maglódi Tamási Áron Erdélyi Kör.  A gyerekek helyi tanulóknál vannak elszállásolva. Közösen járnak az iskolai órákra, továbbá ismerkednek a falusi környezettel, a település nevezetességeivel.

dsc_0354Eddig, az iskola tanárainak segítségével a múltban Doroszlón élő jeles személyiségek életét ismerhették meg, továbbá jártak a Doroszló- Szentkúton, ahol a ft. Verebélyi Árpád főesperes, a kegyhely igazgatója fogadta és kalauzolta őket.

dsc_0356

dsc_0369

A Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben táncházat szerveztek a cserediákok és vendégül látóik részére. A Fúvós Zenekar több tagja szolgáltatta a talpalávalót, Radics Leonóra, a helyi kis- és középső néptánccsoport vezetője mutatta be a doroszlói táncok lépéseit. Az ízletes bab-vacsorát a falu egyik legkiválóbb szakácsa, Király Géza készítette.

dsc_0002

dsc_0005-4

dsc_0032-2

dsc_0008-3

dsc_0009-2

dsc_0030-2

dsc_0011-3

dsc_0019-3

A harmadik együtt töltött napon a gyerekek a helyi általános iskola tanulóival együtt túráztak a ,,doroszlai” nagyerdőben, ahol az ebédet maguk készíthették el, a nyárson sütés alkalmával.

dav-6

dav-9

dav-7

dav-8

A vendég- gyerekek és helyi társaik csütörtökön Zombor nevezetességeivel ismerkednek és résztvesznek a Dunatáj- Egyesülés által, az akadémikus író születésének 109. évfordulója alkalmából szervezett Herceg János- megemlékezésen, amelyre 10- én 17 órától kerül sor a zombori Szent Rókus temetőben.

A Cserediák Program helyi koordinátora az iskola három tanára, Brindza Ildikó, Mészáros László és Csernai Dénes. A remek hangulatú együtt- tanulást, barátkozás pénteken ér véget. Amint azt Klemm Valéria, a  doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője elmondta, a Program immár második éve sikeresen zajlik. A doroszlói gyerekek június elején látogatnak Pécs környékére, ahol folytatódik a tanulók közti barátkozás és az intézmények közötti együttműködés.

dsc_0351-2

Mészáros László és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery358/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.