Népes VMSZ- kampányzáró DOROSZLÓN

A Vajdasági Magyar Szövetség programjának és jelöltjeinek bemutatására került sor április 18- án Doroszlón.

img_3083

Mészáros László a VMSZ doroszlói Helyi Szervezetének elnöke, önkormányzati jelölt köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket: Nyilas Mihályt a Tartományi Kormány alelnökét, Vicsek Annamária köztársasági képviselőjelöltet, Erdély Lenke tartományi képviselőjelöltet, Valka Károlyt a VMSZ elnökségi tagját, valamint a helyi jelölteket.

img_3055

img_3031

Pelt Ilona tartományi képviselőjelölt, a VMSZ Nyugat- bácskai Körzeti Szervezetének elnöke bemutatta a helyi illetőségű önkormányzati, tartományi és köztársasági szintű jelölteket.

img_3072

A VMSZ önkormányzati- Zombor Város listájáról elmondta, fehér szavazólapon található, az 5- ös sorszám alatt. Bemutatta a jelenlevő jelölteket, hangsúlyozta eddigi érdemeiket, az önkormányzatiság, az oktatás, az egészségügy, a közösségi élet területén. Beszélt azokról a fejlesztésekről, amelyeket az elmúlt időszakban a VMSZ hathatós segítségével vittek véghez . Így például, hogy a Móricz Zsigmond MME rendbe tudta hozni a megvásárolt szomszédos telket, erre a célra 700 000 dinárt tudtak elkülöníteni. Beszámolt róla, hogy elindult a falugondnoki szolgálat, amely jelenleg öt települést foglal magába, Doroszló és Kupuszina április 1- től Gombos, Szilágyi és Bezdán május közepétől veheti igénybe a szolgáltatást. Elmondta, a gazdaságfejlesztési program és egyéb életszerű kérdések képezik részét a közösségért végzett munkának.

img_3027

 

img_3043

Nyilas Mihály a helyiek, konkrétan Pelt Ilona tevékenységét is méltatva elmondta:

– Ilona, mint a tartományi képviselőház képviselője nagy mértékben kiveszi részét a munkából, az elmúlt mandátumban frakcióvezető helyettesként is. Remek volt az együttműködésünk és azt hiszem, ezt érdemes volna folytatni. Én is arra biztatnám Önöket, hogy önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is a Vajdasági Magyar Szövetségre szavazzanak, hiszen mi biztos pont vagyunk. Hogy mi miatt? A múlt és a jövő miatt is. A múlt miatt, mert egyértelműek az eredmények, ez a párt olyan érdekképviseletet biztosít, amely lehetővé teszi, hogy ott legyünk az asztalnál, ahol döntenek. Ott is vagyunk, egyedüliként a magyar lehetőségek közül- hallhatták Nyilas tartományi alelnök úrtól.

img_3035

Vicsek Annamária a VMSZ köztársasági szintű érdekképviseletéről nyújtott tájékoztatást:

– Nagyon fontos, hogy a Haladó Párttal koalícióban voltunk az elmúlt mandátumban. Ezt sokan fel is rótták nekünk, de itt nem a Haladók programjával való szimpátiáról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy most ők vannak hatalmon és ahhoz, hogy mi, kisebbségi magyar párt érvényesíteni tudjuk az érdekünket, nekünk jóban kell lenni a ,,nagytestvérrel”. Ennek a koalíciónak köszönhető mindaz, amit mi elértünk. Például a tankönyvtörvény, amelynek értelmében ugyanannyiba kerül majd a magyar nyelvű, mint a szerb nyelvű tankönyv. Még fontosabbak a részarányos foglalkoztatás terén történtek. Nevezetesen, hogy a többségében magyarok lakta településeken a közhivatalokban ugyanolyan százalékban legyenek magyarok is foglalkoztatva. Továbbá őrködünk afölött is, hogy a meghozott törvények még véletlenül se csorbítsák Vajdaság autonómiáját- mondta Vicsek Annamária.

img_3051

 

img_3090

További képek láthatóak Galériánkban: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery31/

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.