Kúlán Kozma Lívia a Magyar Nemzeti Tanács tagja és Valka Károly a VMSZ Körzeti Szervezetének elnöke adta át a Rákóczi Szövetség által ajándékozott tanszercsomagokat a 9 leendő elsősnek, mindazoknak, akik ősszel magyar nyelven kezdik el általános iskolai tanulmányaikat.
Kozma Lívia a következő gondolatok kíséretében adta át az ajándékcsomagokat:
,,A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács immár negyedik éve közösen szervezi meg a beiskoláztatási csomagok kiosztását. Minden ami új és titok, várakozással és kíváncsisággal, örömmel és izgalommal tölti el a gyerekek és a felnőttek szívét. Ilyen ez a mai nap is, amelyen Ti, gyerekek leendő első osztályos tanulók kissé közelebb kerülhettek az iskolakezdéshez. Büszkék lehettek rá, mi pedig rátok vagyunk büszkék. Engedjétek meg hogy a Magyar Nemzeti Tanács nevében gratuláljak és megköszönjem szüleiteknek, hogy az anyanyelveteken, magyar nyelven kezditek majd meg tanulmányaitokat. Ennek jegyében fogadjátok nagy szeretettel ajándékcsomagunkat. Bízunk benne, hogy sok hasznos, az iskolakezdéshez szükséges taneszközt találtok benne. A Magyar Nemzeti Tanács eltökélt abban, hogy továbbtanulásotokat mindvégig ösztönözze és támogassa, a beiskolázási-, az iskolabuszprogram, a középiskolai és felsőoktatási ösztöndíjazás, a kollégiumi elhelyezés és képzés alatt. Kívánjuk, hogy édes öröm legyen számotokra a tanulás egész életetek során. Anyanyelveteket gazdagítsátok, gyarapítsátok, éljetek vele és benne.”
Kapcsolódó Galériánk: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery16/