Wilhelm József doroszlói történelemtanár, a zombori Veljko Petrović Gimnázium, az Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola, a Testvériség- egység Általános Iskola tanára, a belgrádi székhelyű Oktatási és Nevelési Minőségfejlesztési Intézet külmunkatársa, számos országos, körzeti, községi verseny felkészítő pedagógusa Budapesten átvehette a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének díját: a Tehetségek Szolgálatáért Egyéni Éves Díjat, amelyre a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete terjesztette elő. Kérdéseinkre válaszolva Wilhelm tanár úr örömmel mesélt a pályafutása során szerzett tapasztalatairól, a közösséggel és a társadalom egészével kapcsolatos meglátásairól:
– Ha jól tudom, Doroszlón kezdődött a tanári pályafutásod. Milyen jellegzetes fordulópontokat említenél a tanári munkád eddigi éveiből?
-Először kezdem a pozitív sorsfordulóval. Amikor 1993 szeptemberében tanítani kezdtem a nyugat-bácskai Doroszlón, akkor javában tombolt a jugoszláv polgárháború, és a becsülettel megkeresett első fizetéseimet megette a hiperinfláció. Bizonytalan volt ekkoriban a megmaradásunk, emberi és anyagi értelemben is. Bár csak a megüresedett történelemtanári munkakörre pályáztam a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában, hamarosan mélyvízbe dobtak, ugyanis a polgárháború miatt eltávozott tanárok munkáját is el kellett látnunk. Többek között a zene oktatását is nekem osztották. Mivel nem óhajtottam a titói partizándalokkal foglalkozni, fogtam magam és körbejártam a hagyományőrzéséről ismert Doroszlót. Így kezdtem az idős asszonyoktól, férfiaktól gyűjtött népdalokat, népszokásokat visszatanítani a diákjaimnak. Ebben Kovács Endre helyi néprajzos is a segítségemre volt. A kutatásaimnak köszönhetően elevenítettem fel a diákjaimmal, a kommunista idők tiltása ellenére – több évtized után – a karácsonyi hagyományokat, mint amilyen a lucázás, a kottyulás, a betlehemezés, a bölcsőkézés, a háromkirály-járás. Iskolai szorgoskodásom folyományaként kezdtem el a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben is tevékenykedni. Többek között ifjúsági kórust, gyermekszínjátszó szakkört vezettem és 20 évig a helyi vegyeskórus tagja és vezetője voltam, továbbá éveken át a Négyesfogatra is én készítettem föl a fellépőket. Tanítványaimmal, amíg zenét tanítottam, a Szólj síp szólj népzenei versenyeken is részt vettünk. Népdalgyűjtéseimmel segítettem Bodor Anikó népdalkutató és Németh István a Magyar Zenetudományi Intézet munkáját.
Egy másik pozitív változás a tanári pályámon az volt, amikor a doroszlói magyar szakos tanárnő visszautasított egy továbbképzést, de az akkori titkárunk, Suslik Mária tanárnő nekem is fölajánlotta a lehetőséget. Ennek köszönhetően 1994-től, a Tótfaluban szervezett, ám magyarországi tanárok által vezetett drámapedagógiai továbbképzésekre járhattam, a saját költségemen. Ettől fogva igyekeztem korszerűbb módszereket alkalmazni a tanításban. Közben a szűkebb szakmám, a történelem oktatását sem szorítottam háttérbe. A zombori helytörténeti versenyek mellett, az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör történelmi versenyeire vezettem a diákjaimat, ahol tanítványaim különböző helyezéseket értek el. Mind a mai napig részt veszek diákjaimmal a vajdasági és magyarországi helytörténeti versenyeken: Zomborban, Szegeden, Tataházán, Ópusztaszeren, Újvidéken stb.
