A szervező, a Pulzus civil szervezet által rendezett programsorozat június 29-én kezdődött, amikor nemzetközi Duna-napot ünnepeltek, gyerekek és szülők bevonásával. Ezen a napon zene, kézműves-foglalkozások, tábortűz, majd szabadtéri filmvetítés várta az érdeklődőket. A Led Zeppelin felemelkedése című filmet tekinthette meg a közönség. Három helyi egyesület összefogása révén alakult ki a felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes műsor. A Fekete Sűrű, a Pulzus és a Cunami egyesületek közös munkájának hála a vasárnap sem múlt el élmények nélkül: a délelőtt különféle játékokkal telt, volt lehetőség tollaslabdázni, pingpongozni, focizni, és később ebéd is készült a jelenlévők számára. Estefelé a Ferenc-csatornán sárkányhajózás zárta a programsorozatot.
Augusztus harmadik hetében fiataloknak és felnőtteknek egyaránt egésznapos műsorokat szerveztek a Duna- napon, a már jól bevált játékokkal az említett korosztályhoz módosítva. Este tábortűz mellett barátkoztak. Filmvetítéssel, Emir Kusturica Arizona dream című alkotásával valamint koncert felvételekkel gazdagították az esti programokat.














