Dr. Silling István, Kupuszinán élő nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, néprajzkutató, művelődéstörténész, a tudományok doktora, eddigi munkáját számos elismerés és, kitüntetés övezi. Díjai közt szerepel a szabadkai Üzenet folyóirat díja a legjobb társadalomtudományi tanulmányért (1996), a vajdasági Kiss Lajos Néprajzi Társaság Kiss Lajos Emlékplakettje a vajdasági magyarok folklórjának kutatásáért (1996). A Györffy István Néprajzi Egyesület (Budapest–Debrecen) A magyar népi kultúra kutatásáért emlékéremmel tüntette ki 2008-ban, 2010-ben a Herceg János Irodalmi Díj kitüntetettje. Ugyanebben az évben elnyerte Apatin község Októberi Díját a néprajzkutatásért. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint díját vehette át nyelvjáráskutatásért 2012-ben, 2013-ban Pro Ethnographia Minoritatum Emlékérmet adományozta neki a Magyar Néprajzi Társaság a kisebbségben élők néprajzának kutatásáért, és ugyanebben az esztendőben vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben neki adományozta az Erdélyi Zsuzsannáról elnevezett Népművészeti díját. 2017- ben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjával tüntették ki a délvidéki magyar kultúra terén végzett több évtizedes, áldozatkész tevékenysége elismeréseként, és ugyancsak 2017-ben munkásságáért a Magyar Termék Nagydíj Pályázaton a Kárpát-medencéért Életmű Díjat érdemelte ki. A szakma, a diákok, a kupuszinai, a (nyugat-) bácskai közösség(ek) által egyaránt nagyra becsült tanár urat életműről, szülőföldről, az anyanyelv, az örök értékek, az elődök által ránkhagyott kötelességek fontosságáról, munkatervekről kérdeztük:
–Legutóbb, úgy egy héttel ezelőtt a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át ünnepélyes keretek között a budapesti gálán a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól. Hogyan viszonyul a díjakhoz, illetve mennyire fontos az Ön számára, hogy a közösség, amelyben él, amelynek néprajzi, nyelvi, művelődéstörténeti értékeit kutatja, miként viszonyul ehhez a munkássághoz?
– A díjak, természetesen, megtisztelőek. Jóleső érzéssel tölt el a tudat, hogy munkáimra, tevékenységemre odafigyelnek, számon tartják a szakmai körök, a hasonló érdeklődésű tudósok, és az a közösség is, amellyel foglalkozom, amelynek értékeit kutatom, vagyis a szülőföldem magyarjai.
Az én szülőfalum Kupuszina, s az utóbbi rangos címet éppen a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület felterjesztésére kaptam. Titokban tartották előttem ezt a pályázatot, és csak a művelődési egyesület hagyományos karácsonyi ünnepségén értesítettek az eredményről, mintegy karácsonyi ajándékként. Ezzel egy kicsit megtréfálni látom a közmondást, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Mégiscsak előfordulhat, de valószínűleg ez ritka eset, s – hogy egy másik proverbiummal éljek −, a kivétel erősíti a szabályt. De a kitüntetések nélkül is dolgozik az ember, aki szívügyének tartja a kultúra szolgálatát, amint azt pályám során sokáig magam is tettem. A díjak már a beérett munka gyümölcsei.
–Nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, néprajzkutató, művelődéstörténész, a tudományok doktora. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egyetemi rendes tanáraként vonult nyugállományba. Volt a Kar Irodalmi és Nyelvi Tanszékének vezetője; magyar grammatikai tárgyakat, helyesírást, retorikát, dialektológiát, népköltészetet tanított. A nyelvjárástan, a szellemi és tárgyi néprajz, a helytörténet, a művelődéstörténet, az irodalomtörténet és a szépirodalom terén kifejtett tevékenységét huszonhárom önálló kötetben dokumentálta. Számos tanulmánykötet szerzője, társszerzője, recenzense, szerkesztője. A kupuszinai állandó néprajzi gyűjtemény létrehozásának megálmodója, és segítő társaival a megvalósítója. Melyek a legkedvesebb, dédelgetettebb kutatási, alkotói területek, tevékenységi körök, illetve hogyan lehet ilyen hatékony és eredményes módon mindezeket a szerteágazó területeket összehangolni egyetlen életben?
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
