— Részleges felújításokkal 2013-ban sikerült elérni azt, hogy a tájház látogatható legyen, így az L. Gyöngyösbokréta idejére megnyitották, a vajdasági magyarság legtömegesebb művelődési rendezvénye ugyanis ebből a faluból indult, és a fél évszázados jubileum alkalmából újra Gombos adott neki otthont — nyilatkozta Stepanović Julianna, az Arany János Magyar Művelődési Egyesület elnöke. — A tájház megnyitására a tisztaszoba és a konyha készült el. Ezenkívül felújították a teljes tetőszerkezetet, és a ház hátsó fala is rendbe lett hozva, de még rengeteg munka kell ahhoz, hogy elnyerje azt a formát, amelyet a kezdetekkor megálmodtunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az aktuális pályázatokat, ebben a Dunatáj Egyesület is sokat segít, így bízunk benne, hogy mielőbb be tudjuk fejezni a felújítást, hogy a járványügyi helyzet enyhülése után közösségi rendezvényeket tarthassunk itt. Úgy lett ez az egész elképzelve, hogy a falu magyar szervezetei itt mind otthonra találjanak, és bármilyen összejövetelt meg lehessen tartani.
A most berendezett két korhű szobán kívül a többit is szeretnék látogathatóvá tenni, van még két helyiség, melyet fel kell újítani, csakúgy mint a ház hátsó részében található gazdasági melléképületet.
A falu népe rengeteg autentikus, régi használati tárgyat ajándékozott a tájháznak, és ezeknek szeretnének méltó helyet találni az épületben.
— Ez a régi parasztház már eleve úgy lett megvásárolva, hogy rengeteg minden volt benne, de a falusiak is sokat segítettek, behozták ide az otthon talált régi bútorokat, eszközöket, képeket és egyebet, az ágyneműtől a népi viseletig. Mi ezek közül választottuk ki a legszebb és legrégebbi darabokat, azokkal rendeztük be a már elkészült két helyiséget. A tisztaszobához kaptunk ágyakat, dunyhát és ágyneműt, kislingelt párna- és paplanhuzatokat, továbbá almáriumot, asztalt és terítőket, bölcsőt és régi szentképeket. A konyhában található dolgokat is teljes egészében a falu népe hordta össze. Mindenki azt hozott, amit tudott, széket, asztalt, edényeket, mindent. Néhány éve sajnos betörtek a tájházba, és ellopták az ágyneműt a benne található toll végett. Később az értékes népi motívumokkal díszített ágyneműhuzatokat egy elhagyatott épületben találták meg összeszaggatva, így ezeket pótolni kellett. Mindenképp szeretnénk egy olyan szobát is kialakítani, ahol bemutathatjuk a gombosi népviseletet. Több életnagyságú babát is felöltöztetnénk a Gombosra jellemző ünnepi és hétköznapi viseletbe. Az itteni öltözék gazdag, korosztályonként változott, a ruhák színének, de még a hajviseletnek is volt jelentése. A fiatal hajadon lányok világosabb ruhákat hordtak, és főkötő volt a fejükön, a férjezett asszonyoknak sötétebb színű, hosszabb ruha dukált, a hajukból kontyot formáztak. A templomban kötelező volt a fejkendő, illetve a vállkendő viselete, ezek nélkül nem volt illendő oda bemenni. A tájházban továbbá egy korabeli fényképekből álló kiállítással mutatnánk be a falu kulturális életét — mesélte Stepanović Julianna.
— Gomboson a magyar civil szervezetek között nagy az összefogás. A tájházat is közös erővel próbálja felújítani az Arany János Magyar Művelődési Egyesület és a Tamaskó József Méhészegyesület, de a munkából a helyi tűzoltó-egyesület is aktívan kiveszi a részét — emelte ki Molnár Tihamér, a méhészegyesület elnöke. Mint mondta, a tájház kialakítása során adódott az ötlet, hogy az épület udvarában újonnan létrehozott közösségi teret a méhészegyesület is ki tudná használni különféle rendezvények és összejövetelek megtartására, így jött létre az összefogás. — A gombosi méhészegyesület névadója előtt tisztelegve a tájházban emlékszoba is lenne Tamaskó József hagyatékával. Tamaskó József kifejlesztett egy kaptárt, mely ismertté tette Európa-szerte. A Tamaskó-féle kaptárokkal a méhészek elvándorolhattak a méhcsaládokkal oda, ahol a legmegfelelőbb volt a mézlegelő. Gomboson még ma is ezeket a kaptárokat alkalmazzák. Tamaskó méhészeti szaklapot működtetett Jugoszláviai Méhészet címmel 1935 és 1941 között, a II. világháború után induló magyar méhészlapok is az ő közreműködésével jöttek létre. Nemcsak kiváló méhész, kiadó és szerkesztő volt, de a művelődési élet szervezője is. Feleségével együtt ő indította el a még ma is élő Gyöngyösbokrétát.
A pályázatokon elnyert összegekből építőanyagot vásároltak, a kivitelezési munkálatokat pedig közösségi összefogással, a tagok kétkezi munkájának köszönhetően sikerült megvalósítani. Ezt szeretnék folytatni, de a járványhelyzet jelentősen lassította a munka tervezett ütemét. A két civil szervezet összefogásával, valamint a tűzoltó-egyesület tagjainak segítségével több emberre számítanak, hiszen a kultúregyesület önerőből erre már nem lenne képes.
Kartali Róbert, Hét Nap