A Magyar Polgári Kaszinó csaknem 160 éve áll a helyi magyarság szolgálatában: közösséget formál, hagyományt őriz, kultúrát teremt. Történetéről, jelenkori küldetéséről és a jövő lehetőségeiről Szlákó József, a Kaszinó elnöke mesélt.
A Magyar Polgári Kaszinó egy igen patinás, nagy múltú intézmény. A történetéről mit tudna mondani?
— A Kaszinó 1867 óta létezik, azóta van a közösség szolgálatában. Ezzel az egyesülettel mindig is a helyi magyarság foglalkozott, s a működése azóta is töretlen. Persze voltak nagy hullámvölgyek, történelmi változások, de amint látható, talpon maradtunk. 1956-ban, a magyarországi forradalom idején is kiálltunk nemzettársainkért, hiszen itt, ebben az épületben akkor menekült családok lettek elszállásolva — erről egy emléktábla is tanúskodik a bejárat mellett. A jugoszláv érában a nevünket Petőfi Sándor Művelődési Egyesületre változtatták, majd amikor lehetőség adódott az eredeti név visszavételére, éltünk vele. Egyébként itt van az udvarban Kiss Lajos zombori származású néprajzkutató emléktáblája és Schweidel József zombori származású aradi vértanú mellszobra is.
Szlákó József (Kalinka Tamás felvétele)
Ön hogyan éli meg, hogy a zombori Magyar Polgári Kaszinó elnökeként szolgálhatja a helyi magyar közösséget?















