,,Visszaálmodni a harangszót” – Búcsúi koncert- Szilágyi

Szilágyin a Szent István- napi templombúcsúhoz kapcsolódóan évente megtartják a Búcsúi koncert  elnevezésű rendezvényt. Idén erre augusztus 21- én került sor a Szent István király templomban. A koncert keretein belül megtekinthető volt Kővári Tünde festőművész Szülőfalum emlékképei című képkiállítása.

Molnár Tamás, a koncert egyik szervezőjeként a következőket mondta el:

-Az idei Búcsúi koncertet immár harmadik alkalommal tartottuk búcsú szombatján. A műsoron különböző klasszikus és jazz darabok, valamint saját szerzemények és improvizációk hangzottak el. A koncert idei vendégművészei: Rakić Sofija (zongora), Janovics Ilona (klarinét), Rakić Stefan (zongora), Kovács Béla (trombita), Dienes László (basszusgitár) és Koleszár Nándor (dobok) voltak. Fellépők: Rizsányi Réka, Surján Csenge, Havár Maja, Francia Anna, Szakál Zsóka, Francia Henrietta, Mészáros Félix, Ódri Rudolf, Kurta Vendel, Francia Dominik, Francia Teodor, Toldi Krisztián, Bársony Adorján, Surján Csongor és Molnár Tamás. Felkészítő tanárok : Antalovics Éva és Antalovics Zsuzsanna.  Szervező volt Ft. Kurin István, helyi plébános és jómagam- hallottuk Tamástól.

Az ünnepi eseményen jelen volt a szintén helyi születésű De Negri Ibolya, a
Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja is.

Kővári Tünde, szilágyi születésű, Budapesten élő képzőművész örömét fejezte ki, hogy meghívták szülőfalujába és azért is hálás volt, hogy olyan sokan eljöttek az eseményre, kíváncsiak voltak alkotásaira. A tárlatról szóló méltatásban egyebek mellett elhangzott:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | ,,Visszaálmodni a harangszót” – Búcsúi koncert- Szilágyi bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Eseménydús hétvége a Bezdáni Hidakkal

A Bezdáni Hidak civil szervezet jelentős közösségteremtő szerepet tölt be a bezdániak életében. A civil szervezet tagjai folyamatosan szerveznek programokat, kicsiknék és nagyoknak egyaránt. Az elmúlt hétvégén több eseményt is tartottak.

Augusztus 20- án a bezdáni Helyi közösség nagytermében Szent István- napi foglalkozás zajlott a gyerekek számára. A búzaszemtől a kenyérig elnevezésű játékos foglalkozás keretében dagasztottak, kovászos kenyeret sütöttek, Német Bálint Eszternek, a Vajdasági kovászolók klubja alapítójának vezetésével.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Eseménydús hétvége a Bezdáni Hidakkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

IN MEMORIAM Mazalica Aureta

“A végén majd nem az számít, hogy mennyi éved volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben.” – Abraham Lincoln

Mély megrendüléssel értesítek mindenkit, hogy barátunk, tagtársunk, kollégánk Mazalica Aureta 46. életévében, végleg eltávozott az élők sorából, hatalmas űrt hagyva maga után. Munkabírása, segítőkészsége, szervezői készsége egyedi volt. A Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének irodavezetője, a VMSZ Női Fórum Nyugat-bácskai szervezetének elnöke volt.
Emlékét örökké őrizzük.
Pelt Ilona, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke
Kategória: Egyéb | IN MEMORIAM Mazalica Aureta bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Harmincéves találkozó

A’ 76-os generáció 30 évvel ezelőtt ballagott el a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolából. Ez alkalomból osztálytalálkozót tartottak a helyi Tűzoltó Otthon termében. A hangulatos, múltidéző eseményen jelen volt Pusztai Kornélia, egykori osztályfőnök is.

 

Kategória: Egyéb | Harmincéves találkozó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva