Nemrégiben felújított, felszerelt hittantermet szenteltek fel a bácskertesi Szent Anna egyházközség parókiáján. A fejlesztés a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. A pályázás véghezvitelében az egyházközségnek a Dunatáj Egyesülés munkatársai segítettek.

Maguk a hittanos gyerekek vágták át a megnyitón a szalagot, ft. Kurin István helyi plébános mondott imát, és szentelte fel a minden korszerű taneszközökkel és játékokkal felszerelt hittantermet. Az ünnepségen a hittanosok, a József Attila Általános Iskola tanulói működtek közre, versekkel, énekkel. Jelen volt az iskola vezetése, tanárok és helyi, illetve nyugat-bácskai tisztségviselők is. A helybeliek közös ünnepként és eredményként élték meg az eseményt, a fejlesztést. A hagyományőrző település lakosainak életében központi szerepet tölt be a hit, a vallás.
Miközben a világban az egyéni és közösségi alapértékek válságáról számolnak be, itt a templom vasárnaponként változatlanul megtelik. A gyerekek pedig ebben a biztonságos, hites közegben szocializálódnak. Mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Bácskertes mindig is életképes volt és minden bizonnyal az is marad. 2019 óta ft. Kurin István atya immár nem csupán a szilágyi Szent István király templom, hanem a bácskertesi Szent Anna egyházközség papjaként is szolgálatot teljesít és örömmel mesélt helyi tapasztalatairól, fejlesztési eredményekről, tervekről:

– Ami a hittanterem kialakítását illeti, néhány eszközt még 2019-ben megpályázott az elődöm, ft. Zsúnyi Tibor. Történtek elakadások a pénz folyósításával kapcsolatban. Ezért három nappal az elszámolási idő lejárta előtt érkezett meg a pénz a számlánkra. Így kissé sietve vásároltuk meg az eszközöket: egy nagy asztalt, tíz széket, projektort, pingpong asztalt, csocsóasztalt, okostáblát, laptopot. Az idén be tudtuk rendezni, olyannyira, hogy a gyerekek immár felszerelt hittanterembe jöhessenek. Már voltak is foglalkozáson, és nagyon élvezték az új helyet. Folyt a közös készülődés a szentelési ünnepre, a kisebbek rajzoltak, a nagyok készítettek papír alapra egy nagyobb rózsafüzért. Bízom benne, hogy nagy sikere lesz a helynek és szeretik majd a gyerekek. Már most is sok a pozitív visszajelzés – hallottuk István atyától.
Megkérdeztünk két hittanost is, mit gondolnak az új teremről és lelkes reakciókkal szembesültünk:
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →