Magyar Életfa díj ~ Aranyplakett ~ Plakett A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség várja a felterjesztéseket

Példája hordoz és példáját hordozom, egész életemben

Magyar Életfa díj ~ Aranyplakett ~ Plakett

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség várja a felterjesztéseket

Erős és élő közösségeink – egyáltalán a lehetőségek és feltételek – megteremtésében, a közösségek megtartásáért egyének, csoportok, társulások, intézmények vagy egész intézménnyel felérő személyek szolgálnak. Sokszor és legtöbbször erejükön felül, mérhetetlen alázattal, elhivatottsággal, mély és tántoríthatatlan hittel abban, hogy van még mindig keresni és kutatni való, s hogy a szülőföld marasztaló és egyben megtartó. Köz- és közösségi szolgálat ez, értékteremtés, csendes és dolgos munka, megszámlálhatatlan gondolatnak, a ragyogó álmok utáni vágynak, a hatni, az alkotni, a gyarapítani gondolatiságának, az effajta értékrendnek a tettre váltása. Élet- és értékszeretet, amelyben benne munkál az a remény is, hogy az mások számára is fontos.

Nem mulaszthatjuk el kimondani: mindez nincs a lélek és a gondviselés, de elhivatottság és tehetség nélkül sem. Nincs és nem is lehetne, lehetett volna, nem lehet azok nélkül, akiknek a hitelesség jelenti az alapot – pontosabban ez jelent mindent!

Mindent: a gyökereket nem megfeledő merészségnek hitét és hűségét, amelyből elköteleződés, küldetésvágy és -tudat táplálkozik, fakad. Az, hogy miként tudjuk birtokba venni a tájat, miként vállaljuk, hogy közösségünkért munkálkodunk, amely valamilyen egyszeri és apró csodaként – beleíródva közösségünk történetébe – példaadó szolgálatként is testesül!

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség életműdíja, a Magyar Életfa díj, a példaértékű életpályák, pályaívek elismerésére alapított Plakett és a Kárpát-medence magyar közösségeiért vállalt és végzett hiteles őrző és teremtő munka elismeréséül létrehozott Aranyplakett arról a kötelességről és felelősségről beszél, hogy ezen életművek és életpályák mellett nem mehetünk el szótlanul. Mindez arról kell, hogy szóljon, hogy az évtizedek küzdelmeit, tanítói munkáját, alkotói, művészi pályáját, a mindennapi tenni akarást és annak hitét méltóképp köszönjük meg, az előtt méltóképp tudjunk elismeréssel adózni. Hisz mindennapi hitükkel, de közösségteremtő derűjükkel is különlegesen sokat adtak mindnyájunknak. Őnélkülük közösségünk, értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől – jövőképétől.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a fent leírtak alapján kéri Önt/Önöket, hogy segítsék az érdemes és kimagasló személyi, de az alkotó közösségekben és egyesületi, szervezeti szinten elért teljesítmények megbecsülését és méltó elismerését. Amennyiben közösségükben: 

  • az anyanyelvápolás, 
  • a népzene, a néptánc, a közművelődés, a népművelés, a néprajz,
  • a színházművészet, a versmondás, a bábművészet, az irodalom, 
  • a hangszeres zeneművészet és kórusművészet, 
  • a film- és fotóművészet, a mozgóképkultúra, 
  • a képző- és iparművészet, a művészettörténet, a tárgyalkotó népművészet, az építőművészet, 
  • a pedagógusi, a kutatói munka, a történészi kutatások, 
  • a közösségi és kulturális emlékezet- és a helytörténet-kutatás terén, 

közösségünk összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt méltónak találják valamely díjra, úgy tisztelettel kérjük Önt/Önöket, felterjesztéseiket juttassák el hozzánk.

Az írásos felterjesztéseket, amelynek tartalmaznia kell az elismerésre javasolt személy vagy szervezet rövid pályarajzát, bemutatását, a javaslat indoklását, továbbá a felterjesztő és felterjesztett adatait (telefonszám, postai cím, villámpostacím), legkésőbb 2021. december 6-áig kérjük elküldeni Word-formátumban elektronikusan az office@vmmsz.org villámposta címre vagy postai úton a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség címére (24000 Szabadka, Kossuth Lajos tér 4.).

Felterjesztésüket, kérjük, legfeljebb kettő A4-es gépelt oldal terjedelemben tegyék meg. Kérjük, hogy a szöveg végén tüntessék fel mind a felterjesztő, mind pedig a felterjesztett telefonos és lehetőség szerint e-mailes elérhetőségét is.

A döntést a beérkezett felterjesztések alapján a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége 2021. december 20-áig hozza meg.

Az elismeréseket a Magyar Kultúra Napja 2022. évi délvidéki központi ünnepségének keretében nyújtják át a díjazottaknak.

 

Kategória: Egyéb | Magyar Életfa díj ~ Aranyplakett ~ Plakett A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség várja a felterjesztéseket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Búcsúi koncert hatodszor- DOROSZLÓ

A doroszlói Szent Imre Herceg Egyházközösség kiállítással egybekötött, sorrendben hatodik Búcsúi koncertjére november 7- én került sor a plébániatemplomban. 

A jelenlèvőket ft. Verebèlyi Àrpàd címzetes prèpost, helyi esperesplèbànos ès Klemm Valèria, a koncert főszervezője köszöntötte. 

Zenei produkcióval fellèptek: Király Szilárd, Szitás Tamás, Király Elíz, Mészáros Ernő, Klemm Valèria. Wilhelm József törtènelmi jellegű íràsàt olvasta fel, Màtyás kiràly ès a Bàcsi vàr kapcsolódàsairól. Móger Tímea pedig újabb verseiből hozott ízelítőt.

Megtekinthetők voltak Stock János időtlensèget szemlèltető, vallàsi tèmàjú fotói.

Kàlóci Karola fotói

Kategória: Egyéb | Búcsúi koncert hatodszor- DOROSZLÓ bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

,,Herceg János és Zombor is meghatározó hatással volt az életemre” -Átadták a Herceg János Irodalmi Díjat

November 5- én a zombori Bielitczky Károly Városi Könyvtár Dunatáji Herceg János Nap  elnevezésű rendezvénye keretében került sor a Herceg János Irodalmi Díj ünnepélyes átadására a könyvtár Gyermekosztályának termében. Az idei díjazott Hász Róbert író, szerkesztő. A díj átadásán résztvett, közreműködött a bíráló bizottság két tagja: Balázs Attila és L. Móger Tímea (elnök), a díjazott egészségügyi okok miatt nem volt jelen.

A jelenlévőket köszöntötte ès a Herceg János Irodalmi Díjat (Mraković Péter akadémikus szobrászművész alkotását) a Könyvtár igazgatója, Nataša Turkić adta át a Hász Róbert által erre felhatalmazott személynek, L. Móger Tímeának, aki felolvasta az ünnepelt köszönőlevelét.

Ebben egyebek mellett az alábbi sorok szerepelnek:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | ,,Herceg János és Zombor is meghatározó hatással volt az életemre” -Átadták a Herceg János Irodalmi Díjat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

NAPI SZÈP- Tűzoltósàgi gyakorlat

A kupuszinai Önkèntes Tűzoltó Testület tagjai is rèsztvettek az orszàgos szintű, SISTEM 21 elnevezèsű gyakorlaton.

Kategória: Egyéb | NAPI SZÈP- Tűzoltósàgi gyakorlat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva