Uzelac Katica fotója
Gombos és a Duna. A folyó szép, bonyolult, nem ritkán természeti katasztrófával, árvizekkel terhelt viszonyrendszerét a településsel és annak lakosságával tanulmányok tárgyalják, a Duna és árterülete része a Vajdasági Magyar Értéktárnak, vagyis a gombosi Települési Értéktárnak, továbbá művészeket ihletett meg, festmények, költemények formájában. Ami pedig még fontosabb, hogy az elődök számára megélhetést nyújtott. Kialakult a halászat mestersége is a faluban. A halászok hetelni jártak a folyóra, huzamos időt töltöttek kint a vízen, hálóikat is maguk fonták, kötötték.
Mára ez a viszony lényegesen megváltozott. Az ipari- és az orvhalászat folytán jelentősen csökkent a halállomány, a vízerőművek hatottak a folyó mozgására, a magukat sokáig derekasan tartó árterületek idővel megadják magukat, eliszaposodnak, elnádasodnak, a természet, ha nem gondozzák, nem jól bánnak vele, visszaveszi a magáét…
Ezzel ellentétben a gombosi Harcsa Sporthorgász Egyesület tagjai környezettudatosan tevékenykednek, igyekeznek halasítani és közösségteremtő erejük is jelentős. Siklósi Zoltánnal, az 1947-ben alakult sporthorgász-egyesület elnökével és egyik oszlopos tagjával, Kovács Attilával beszélgettünk a múlt ajándékairól, a jelen lehetőségeiről:
– Nem vagyok tősgyökeres gombosi, a horvátországi Dályhegyről származom. Ott éltem a ’91- es háborúig és a harcok viszontagságai folytán kerültem Gombosra, a nejem is idevalósi. ’97- ben választottak meg a Horgászegyesület elnökévé, mivel nagyon szeretem a horgászatot, odaát is amennyi szabadidőm volt, azt a Dunán töltöttem.
Anno hivatásos halászok éltek itt, Gomboson, és a halászházban dolgoztak, hetelőre mentek általában. Gyermekkoromból emlékszem rájuk, amikor mi ereszkedtünk le Dályhegyről, Almás felől, akkoriban a Dunának még nem ilyen folyása volt. Akkor még a folyó egyenesen a gombosi halászháznak ,,ment neki”, azt a partot mosta, most pedig az a rész beerdősödött, elzáródott, úgymond a Duna arrébb ment egy jó 100 métert. Emlékszem rá, hogy az ottani halászoknak hatalmas bárkáik voltak, amelyekben a halat tartották, úgyhogy ha halat akartunk, akkor oda mentünk és tőlük vásároltunk. A gombosi hivatásos halászok közül több nevet is érdemes hangsúlyozni: Molnár István, Molnár Márton, Bogyó Márton. Ők szó szerint ,,öreg halászok” voltak, illetve azok a mai napig, és nagyon értették, értik a szakmájukat. Nem beszélve arról, hogy abban az időben a Duna még a természet rendje alapján működött, tehát nem volt ez a sok vízerőmű. A víz megtarthatta természetét, tavasszal volt az áradás, aztán jött az apadás és így tovább. Amikor áradás volt, akkor a halászok leengedték az árterületen a halat, aztán, amikor húzódott vissza a víz, akkor pedig visszatartották hálókkal, majd az úgynevezett kubikokba, ezeken a bizonyos árterületeken: a gödrökben, a szaklár, a tuskós nevű részeken megmaradt a víz és ott rengeteg hal volt, ilyen módon képesek voltak lehalászni az adott árterületet. Emellett a Dunán is hagyományos módon halásztak, hálót eresztettek és árulták a fogást a szaklári halászházban – ecsetelte Siklósi Zoltán.
Másképp van mindez manapság?
– Régen a hivatásos halászoknak kötelességük volt, hogy mentsék a halat. Például, ahol gödrök jöttek létre és képtelen volt kimenni a hal, akkor onnan kimentették és behordták a Dunába. Ami a mai hivatásos halászatot illeti, ez sajnálatos módon mérhetetlenül kizsákmányolja a Dunát és a halászok nem tesznek semmit annak érdekében, hogy halasítsák vagy betartsák azokat a szabályokat, amelyek érvényesek, amikor árad a Duna. Ilyenkor úszik ki a hal ívni és ők már akkor, a sekély vízben kifogják a halat. Aztán, amikor húzódik vissza, azt a keveset is lehalásszák. A végén pedig oda jutunk, ahogyan az idei halászesztendőben volt, mondhatjuk, hogy szinte senki sem dicsekedhet sikeres fogásokkal a Duna felső és alsó szakaszán sem.
Ami a folyó felosztását illeti, Gombos éppen határterület. Állítólag az alsó szakasz egy és egységes engedéllyel használható, de a Vasúti hídtól felfelé, az már a Felső-Duna menti, fokozottan védett terület, arra más szabályok vonatkoznak.
Ettől függetlenül az orvhalászat kíméletlenül folyik. A tuskós nevű rész azelőtt egy aranybánya volt a horgászok számára, és minden évszakban lehetett halat fogni ott. Ma mindez nem így van, szinte az apró, piros szárnyú halakon kívül semmit sem lehet fogni, elvétve egy-két csuka horogra akad és ennyi az egész.
Látnak megoldást minderre?
