Horváth Bencével az Aranycitera-díjáról/Vajdasági RTV

Kategória: Egyéb | Horváth Bencével az Aranycitera-díjáról/Vajdasági RTV bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Közösséget épít, értéket őriz – Tízéves jubileumát ünnepli a Nyugat-Bácska Portál/Magyar Szó

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Nyugat-Bácska Portál, amely a nyugat-bácskai magyarságot érintő hírekről, társadalmi és civil eseményekről nyújt tájékoztatást. Lennert Móger Tímea költő, újságíró, a portál szerkesztője elmondta, a regionális portált Pelt Ilona, a Kuckó Gyermeksarok egykori elnöke ötlete alapján indították el azzal a céllal, hogy dokumentálják a térség magyarságának legfontosabb eseményeit és tájékoztassák a Vajdaságban élő, valamint az innen elszármazott közösséget a nyugat-bácskai rendezvényekről. Mint hangsúlyozta, a portál egy közösségi archívum, és nem egy hagyományos értelemben vett hírportál.
– Egy olyan gyűjtőfelület létrehozása vezérelt, amely méltó módon rögzíti és megőrzi a nyugat-bácskai magyar szórványközösségek életének meghatározó pillanatait: eseményeket, eredményeket, sikereket, tehát mindazt, amit a helyiek fontosnak tartanak megosztani és láthatóvá tenni. A felület weben és a Facebookon egyaránt elérhető, és már a kezdeti időszakban egyértelművé vált, hogy valós igény mutatkozik rá. Az olvasók ma már nem pusztán befogadói a tartalomnak, hanem aktív alakítói is. Rendszeresen küldenek fényképeket, híreket, beszámolókat. Számukra fontos, hogy megmutathassák közösségüket, értékeiket, és ez a nyitottság adja a portál egyik legnagyobb erejét – emelte ki Lennert Móger Tímea, aki hosszú éveken át teljes munkaidőben foglalkozott a portállal. Jelen volt a térség számos eseményén, fotózott, interjúkat és riportokat készített, amelyeket a lehető leggyorsabban közölt is a portálon. Ma már erre anyagi forrás nem áll rendelkezésére, ennek ellenére a felület működtetését mindaddig folytatja, amíg valós közösségi igény támasztja alá a létjogosultságát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Közösséget épít, értéket őriz – Tízéves jubileumát ünnepli a Nyugat-Bácska Portál/Magyar Szó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Morajlás, rengés, ijedtség-Monostorszegen a templom is megrongálódott a földrengésben/Magyar Szó

A hétfőről keddre virradó éjszakán földrengés rázta meg Nyugat-Bácska térségét. A Köztársasági Szeizmológiai Intézet automatikus jelentése szerint a földmozgás epicentruma a vajdasági település közelében volt, ahol a Richter-skála szerint előbb egy 4,2-es erősségű rengést mértek, majd rövid időn belül egy 2,5-ös utórengés követte. A helyiek beszámolói alapján a jelenséget mennydörgéshez hasonló moraj kísérte, miközben a családi házakban még az ágyak is megmozdultak, sokakat álmukból felriasztva.

A bezdáni római katolikus templom (Fotó: wikipédia)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Morajlás, rengés, ijedtség-Monostorszegen a templom is megrongálódott a földrengésben/Magyar Szó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A doroszlói Gellér Magdolna a Szent György Lovagrend tagja lett/Szabadkai Magyar Rádió

Április végén Szent György Lovagokat avattak Visegrádon, azon a történelmi helyszínen, ahol 1326-ban megalakult a Lovagrend. Vajdaságból ezúttal négyen nyertek felvételt a Szent György Lovagok sorába, köztük a doroszlói Gellér Magdolna is. 
A Lovagdámával az avatás megható és megtisztelő pillanatairól, a lovagi erények jelentőségéről, valamint a közösségért végzett szolgálatról Móger Tímea beszélgetett:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | A doroszlói Gellér Magdolna a Szent György Lovagrend tagja lett/Szabadkai Magyar Rádió bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva