Nyugat-Bácska Portál

Ma a zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében Kegyeleti napot tartottak az Aradi Emléknap alkalmából. Az emlékezés kegyeletadó gyászmisével kezdődött a Szent Rókus temető melletti Szent Kereszt templomban, ft. Hajdú László vezetésével.

Koszorúzási ünnepség zajlott az 1848/49- es emlékobeliszknél, majd a világháborúban elesett katonák sírjánál. Emlékező beszédet mondott Rezicska Károly, a Kaszinó Műemlékvédő szakosztályának vezetője.

A kegyelet virágait elhelyezte az emlékobeliszknél dr. Nagy Dániel, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Baja város önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Polgári Kaszinó képviselete.

Imát mondott Orosz Attila református esperes.

Később koszorúzással egybekötött alkalmi műsort tartottak a Magyar Polgári Kaszinóban. Wilhelm József történész nyújtott történelmi ismertetőt. Ennek teljes szövege az alábbiakban olvasható:

Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett, a kiegyezés után azonban ez a nap országos gyásznappá lett. Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. A félelemkeltés, a megtorlás volt a fiatal uralkodó, Ferenc József célja. A hatalmi manipuláció klasszikus eszközét használta, és azt remélte, örökre elveszi a magyarok kedvét a lázadástól. Persze nem saját kezüleg hajtatta végre az uralkodói akarat kinyilvánulását, nem is vett részt személyesen, hanem a hatalmat kiszolgáló, gerinctelen Haynau táborszernagyra bízta a kivégzéseket. A kegyelmet kapó személyeket golyó általi halálra ítélték. Ám itt is adódott egy furcsa helyzett. Kiss Ernő az első sortűz után élve maradt, csak a három társával végeztek a golyók, őt csak a vállán érte a lövés. A második sortüzparancsot a megzavarodott katonáknak már maga Kiss Ernő vezényelte le.

Kik is voltak, akik kegyelmet kaptak? És milyen „kegyelemben” részesültek? Az uralkodói jó szív, az egedékenység csak 4 személyre vonatkozott, akiket golyó általi halálra ítéltettek. Ők: Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József. A kötél általi halálra ítélt vértanúk: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly

Ám, hogyan is kezdődött az egész? Ím, egy részlet Haynau levelezéseiből: “… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben.” (Haynau levele Schönhals tábornoknak 1849. augusztus 24-én.) A szabadságharcban résztvevők elleni megtorlás gondolata már 1848 novembere óta foglalkoztatta a bécsi udvart és a katonai hatóságokat. Az uralkodó és a Windisch-Grätz tábornagy által kiadott kiáltványok és rendeletek főleg a magyar politikai vezetést, az OHB és az országgyűlés tagjait fenyegették súlyos következményekkel. Windisch-Grätz a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tiszteket szintén felszólította a az uralkodó seregéhez való visszatérésre. Akik meghajoltak e felszólítások előtt, azok meglepve tapasztalhatták, hogy Windisch-Grätz a képviselőket viszonylag rövid eljárás után szabadon bocsátotta, a katonákra viszont súlyos büntetéseket rótt ki a pesti Központi Katonai Vizsgálóbizottmány, ami a forradalom elfojtását követően is gyakorlat maradt, azzal, hogy most már a politikusok sem úszhatták meg egyszerűen a dolgot. Az aradi 13 vértanú mellett ugyanis kötelességünk megemlékezni gróf Batthyány Lajosról, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökéről is, akit ugyanezen a napon végeztek ki Pesten, az egykori Neugebäude épületének udvarán.

Az ítélet a legkegyetlenebb volt, melyet a magas császári királyi hadsereg-főparancsnokság parancsára összeállított megesketett teljes haditörvényszék a feljebb már megnevezett vádlott urak, a magyar lázadó hadsereg főnökei ügyében egyhangúlag hozatott. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsóként való kivégzés, hogy végignézze és szenvedje társai halálának borzalmait, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta: így Gróf Vécsey Károlyt végezték ki utoljára. A mi városunk szülötte esetében a következőképpen hangzott az ítélet: Schweidel József, aki Zomborban, Bács megyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, öt gyermek apja, legutóbb őrnagy a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben; golyó általi halál!

Schweidel József utolsó szavai a kivégzése előtt így hangzottak: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” Sajnos a jelenlegi helyzetkép ugyanolyan, mint 1849-ben volt. Egy sátáni világban élünk ma is!

Aradon más magyar szabadságharcosokat is kivégeztek, de a nemzeti emlékezet a baljóslatú 13-as számot emelte előtérbe, ezzel is jelezve a méltánytalanságot, amit a magyar nemzet ekkor kénytelen volt elviselni. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ára.

Sokan nem várták be azt, hogy halálra ítéljék őket, hanem külföldre menekültek. Őket távollétükben ítéltek el. A nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére, hadd rettegjen a nép! Jelképesen így akasztották fel Kossuth Lajost, Szemere Bertalant, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt, Táncsics Mihályt, és a később politikai karriert befutott Andrássy Gyulát is. A bosszúhadjárat az altiszteket és közlegényeket sem kímélte meg, pl. több tízezer honvédtisztet közlegényként soroztak be évekre a császári hadseregbe.

A szabadságharc persze nem volt hiábavaló küzdelem. A feudális béklyókat végleg letéptek, a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani. A bujdosó honvédek még reménykedtek egy darabig. Noszlopy Gáspár már 1849 júliusától kezdődően, hiányosan felszerelt, mintegy háromezer fős csapatával gerillaharcot vívott, majd az orosz intervenció alatt folytatta ezt, sőt harcolva Komárom felé vonult, de végül nem maradt a várban, hanem a Bakony vidékén szervezkedett. Innen csapott le többször is az osztrák ellenfélre. 1850. április 1-jén a császári hatóságok elfogták, de még az ítélet előtt megszökött. Ezt követően a katonai akciók teljesen elhaltak, ám a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, hanem folyamatosan erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. A magyarság a hatalmas véráldozatok ellenére, a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva indult el a polgári társadalom kiépítésének útján. A polgári fejlődés azóta egy máig tartó folyamat.

1890. október 6-án, Pesten, egy Edison-féle fonográf hengerről hallgatták annó Kossuth Lajos szavait az aradi hősökről: „A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni.” – mondta. „Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztül…”

Igen, a történelem mindig felel a feltett kérdésekre, csakhogy az igazságot sokféleképp értelmezik, az adott politikai-társadalmi körülményektől függően! A nép viszont emlékezik, nem felejt! És, aki ismeri a valódi múltját, annak jövője is lesz!

Ünnepi beszédet mondott Szlákó József, a Kaszinó elnöke.

Schweidel József aradi vértanú szobrát megkoszorúzta dr. Nagy Dániel konzul, Baja Város önkormányzata továbbá a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Dunatáj Egyesülés, a Magyar Polgári Kaszinó képviselete. Közreműködtek a Kaszinó fiataljai és a dalárda, ft. Drobina Gábor vezetésével.