A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.

Az 1905-ben emeltetett Schweidel-emlékmű a park bejáratánál
A mai Zombor egyik legkülönlegesebb ismertetőjele éppen a parkosítottsága, a hatalmas fasorok és ligetek rendszere. Nem véletlenül nevezik sokszor „zöld városnak” vagy „parkvárosnak”. Ennek kialakulása nagyon szorosan kapcsolódik dr. Csihás Benő nevéhez. A helytörténeti források szerint ugyanis Csihás Benő az 1880-as és 1890-es években, polgármestersége idején kezdte meg azt az átfogó fásítási és parkosítási programot, amely gyakorlatilag meghatározta, sőt mind a mai napig meghatározza Zombor arculatát. Akkoriban a város inkább poros alföldi település volt, kevés árnyékkal és kevés közparkkal. Ő azonban felismerte, hogy a zöldfelületek alapvetően megváltoztathatják a város élhetőségét.
Az Erzsébet téri park az 1900-as évek elején
Különösen híressé váltak az általa telepített úgynevezett „bogyófák”, vagyis a nyugati ostorfák (celtiszek). Ezeket részben amerikai mintára, a Mississippi környékéről származó fafajként honosították meg. A fák jól bírták az alföldi klímát és kiváló porfogók voltak, ami akkoriban óriási előnyt jelentett a városban.
A helyi hagyomány szerint Csihás Benő személyesen is figyelte a fák állapotát. Több visszaemlékezés is megemlíti, hogy egy kis noteszben tartotta számon az ültetéseket, és ha egy fa beteg lett vagy kiszáradt, akkor azonnal intézkedett. Emiatt sokan afféle „városkertész polgármesterként” emlékeznek rá.
Az ő idejében parkokat és ligeteket alakítottak ki, hosszú fasorokat ültettek az utcák mentén, a polgárokat is ösztönözték saját telkeik fásítására, és több fontos közpark, valamint zöldövezet jött létre a városmag körül is.
A zombori parkok sajátossága ma is az, hogy nem csupán egyetlen nagy közpark létezik, hanem az egész városszövet zöld. A széles utcák, a körutak, a kisebb ligetek és az árnyas fasorok szinte összefüggő parkérzetet adnak. Emiatt Zombort gyakran emlegették a volt Jugoszlávia egyik legzöldebb városaként is.
Érdekesség, hogy a zombori köztisztasági és kommunális vállalat egy időben szintén Csihás Benő nevét viselte, ezzel is elismerve az egykori polgármesternek a város zöld arculatának megteremtésében játszott szerepét. Sokan úgy tartják, hogy ha ma valaki a zombori körutakon, a platánok, az ostorfák és az árnyas utcák között sétál, akkor valójában még mindig Csihás Benő örökségében jár.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →