Az önkéntes tűzoltó-testületek fontos szerepet töltenek be Nyugat-Bácska közösségeinek életében.
A zombori Szent Rókus temető — vagy ahogyan a helybeliek mindmáig nevezik: a Nagytemető — nem csupán sírkert, hanem egy letűnt világ hallgatag krónikása is. Aki egyszer lassabb léptekkel indul végig útjain, hamar ráébredhet: itt a sírkövek egy hajdani, büszke polgárváros emlékeit hordozzák magukban.
A gyakran monumentális nyughelyek között sétálva különös nevek tűnnek elő: egykori főispánoké, ügyvédeké, kereskedőké, orvosoké, városi méltóságoké. Olyan embereké, akik valaha meghatározták Zombor és a vármegye társadalmi és kulturális életét, ma azonban alig emlékszik rájuk valaki. A rideg kő mögött emberi sorsok rejtőznek: felemelkedések és bukások, családi tragédiák, lassan elenyésző dinasztiák történetei. Mindez mára szinte teljesen eltűnt az emlékezetből, noha ezek a történetek megérdemelnék, hogy újra felfedezzük őket.
Amikor mélyebben kezdtem foglalkozni a temető, pontosabban az ott nyugvó személyek múltjával, hamar kiderült számomra, hogy korántsem én vagyok az egyetlen, akit magával ragadott ez a különös világ. Thyssen Cirkl Zsuzsa, a Dunatáj egykori főszerkesztője már évtizedekkel ezelőtt felismerte, milyen érdekes történeteket őriznek a Nagytemető sírjai. Helytörténeti érdeklődése nyomán született meg 2002-ben a Látjátok feleim… című kötete, mely a temetőben nyugvó ismert személyiségek, nagynevű, zombori családok és elfeledett sorsok történeteit dolgozza fel.
– Zombor egészen a trianoni tragédiáig úri városként élt a köztudatban – meséli T. Cirkl Zsuzsa. – Nem szabad elfelejteni, hogy a történelmi Magyarország legnagyobb vármegyéjének székhelye volt. A város reprezentációja, társadalmi élete, hangulata is ehhez igazodott. A kor elitje ráadásul szeretett nagy lábon élni: a hosszú megyegyűléseket még hosszabb tivornyák követték.
Thyssen Cirkl Zsuzsa (a szerző felvételei)
A város krémjét nagyrészt gazdag földbirtokosok alkották, illetve az a hivatalnokréteg, amely ellátta a megyei teendőket. Ezek a családok az évek során gyakran egyesültek is házasságok révén. Noha az akkori elit legfőképp a magyar identitás felé húzott, fontosnak tartották a jó kapcsolatot a velük együtt élő más nemzetiségekkel is. A közélet ismert alakjai rendszerint magyarul, szerbül és németül is jól beszéltek.
Ginkgófa – Ft. Kurin István fotója:
A magyar széppróza ünnepe alkalmából június 23-án, kedden 18 órától a zombori Visinka Galériában (Batinai utca 1.) Hozd el a szépprózád! – Felolvasva, lerajzolva címmel interaktív irodalmi programra várják az érdeklődőket.
A rendezvény résztvevőit arra hívják, hogy osszák meg egymással azokat a prózai írásokat, amelyek hatással voltak vagy vannak mindennapjaikra, illetve arra a közegre, amelyben élnek.
– Hozd magaddal azt a történetet, amely valaha megérintett! Lehet egy kedvenc regényrészlet, novella, tárca, családi történet vagy akár a saját írásod is – minden történetnek helye van ezen az estén – áll a szervezők felhívásában.
A programot Móger Tímea költő vezeti.
A Lerajzol-lak programpont során nyugat-bácskai festők és rajzolók élőben örökítik meg a felolvasások és az olvasmányélmények hangulatát vásznon és papíron.
A prózairodalom és a vizualitás találkozásának közös(ségi) élményét borkóstoló teszi teljessé.
Az irodalmi est a Magyar Írószövetség Magyar Széppróza Napja eseménysorozatának része.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, felolvasót és nézőt.
