A zombori Szent Rókus temető — vagy ahogyan a helybeliek mindmáig nevezik: a Nagytemető — nem csupán sírkert, hanem egy letűnt világ hallgatag krónikása is. Aki egyszer lassabb léptekkel indul végig útjain, hamar ráébredhet: itt a sírkövek egy hajdani, büszke polgárváros emlékeit hordozzák magukban.
A gyakran monumentális nyughelyek között sétálva különös nevek tűnnek elő: egykori főispánoké, ügyvédeké, kereskedőké, orvosoké, városi méltóságoké. Olyan embereké, akik valaha meghatározták Zombor és a vármegye társadalmi és kulturális életét, ma azonban alig emlékszik rájuk valaki. A rideg kő mögött emberi sorsok rejtőznek: felemelkedések és bukások, családi tragédiák, lassan elenyésző dinasztiák történetei. Mindez mára szinte teljesen eltűnt az emlékezetből, noha ezek a történetek megérdemelnék, hogy újra felfedezzük őket.
Amikor mélyebben kezdtem foglalkozni a temető, pontosabban az ott nyugvó személyek múltjával, hamar kiderült számomra, hogy korántsem én vagyok az egyetlen, akit magával ragadott ez a különös világ. Thyssen Cirkl Zsuzsa, a Dunatáj egykori főszerkesztője már évtizedekkel ezelőtt felismerte, milyen érdekes történeteket őriznek a Nagytemető sírjai. Helytörténeti érdeklődése nyomán született meg 2002-ben a Látjátok feleim… című kötete, mely a temetőben nyugvó ismert személyiségek, nagynevű, zombori családok és elfeledett sorsok történeteit dolgozza fel.
– Zombor egészen a trianoni tragédiáig úri városként élt a köztudatban – meséli T. Cirkl Zsuzsa. – Nem szabad elfelejteni, hogy a történelmi Magyarország legnagyobb vármegyéjének székhelye volt. A város reprezentációja, társadalmi élete, hangulata is ehhez igazodott. A kor elitje ráadásul szeretett nagy lábon élni: a hosszú megyegyűléseket még hosszabb tivornyák követték.
Thyssen Cirkl Zsuzsa (a szerző felvételei)
A város krémjét nagyrészt gazdag földbirtokosok alkották, illetve az a hivatalnokréteg, amely ellátta a megyei teendőket. Ezek a családok az évek során gyakran egyesültek is házasságok révén. Noha az akkori elit legfőképp a magyar identitás felé húzott, fontosnak tartották a jó kapcsolatot a velük együtt élő más nemzetiségekkel is. A közélet ismert alakjai rendszerint magyarul, szerbül és németül is jól beszéltek.
– Erre kiváló példa Vértesi Károly útirajzíró. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely hazahozta Rákóczi földi maradványait, egyúttal szoros kapcsolat fűzte Laza Kostićhoz is, akinek esküvőjén tanúként szerepelt.
A temető sírkövei ma is őrzik ennek a soknyelvű, soknemzetiségű világnak a nyomait. A német feliratok gyakran gót betűkkel készültek, miközben számos sváb család idővel magyarosította a nevét: a Wagemannokból Mérők, az Orschelbacherekből Orsovaiak lettek.
A gót betűs írás jellemzi a német nyughelyeket
– A síremlékek jelentős része Budapesten, Bécsben vagy Grazban készült. Többek között Hauser Ede császári és királyi kőfaragómester munkái is megtalálhatók itt. Sajnos, az évtizedek során sok emléket megrongáltak vagy kifosztottak. Fratricsevics Ignác nyughelyéről például eltűnt a mellszobor és a felette őrködő turul- vagy sasszobor is. Lehet, dekára adták el… Pedig ez a család nagy jótevője volt Zombornak, Ignác nagyon szoros viszonyt ápolt a császári udvarral, hiszen a testőrség kapitánya volt. Krúdynál például utalást találunk arra vonatkozóan is, hogy Ferenc József azért szimpatizált a nagy méltóságú Fratricsevics úrral, merthogy ő hozta be az udvarba a császár által igen kedvelt bécsi csonthús, azaz a csontleves receptjét.
A sírok között sétálva egymást követik a különös életutak. A temetőben végső nyughelyre leltek közül kiemelkedők azok, akik valamiképp tettek a jobb és a szebb Zomborért, a közjóért. Ilyen például Kamjonkai Szemző István főispán, a kórházalapító, kinek közeli rokona volt Szemző Gyula, a botrányhős bácskai nábob, aki Mikszáth Noszty fiúját ihlette (egyébként az ő csaknem rejtői hősöket meghazudtoló élete egy külön cikket is megérne).
Csihás Benő néhai polgármester sírja nincs messze a bejárattól – neki köszönhetjük a város híres bogyófáit, melyek a mai napig, több mint száz év elteltével is árnyékolják a közterületeket.
A monumentális Sándor-kripta
A Falcionék szintén nagyon jelentős szerepet töltöttek be Zombor felemelkedésében. Az itáliai eredetű család Sándor nevű sarja – avagy Tyíró, ahogy a városban ismerték – alapította meg a mezőgazdasági középiskolát, melyhez tangazdaságként földterületet is adott saját birtokából. A Falcione házaspár végül tragikus halált halt: 1944-ben brutálisan kivégezték őket, a városi legenda szerint elevenen hasítottak szíjat a hátukból. A hozzájuk tartozó sírkőre még a családi címert is rávésték – „tán egyenesen a kutyabőrről másolták oda”, ahogy a Látjátok feleim… című könyv szerzője fogalmaz.
A Fernbach név is számos síron olvasható. Az apatini gyökerű nemesi család sarjai több kastélyt, kúriát is birtokoltak Zombor környékén, például Babapusztán vagy Szondon, de a városi múzeum épülete is hozzájuk köthető.
Astenbergi Ast Nándor kúriai bíró nyughelyének feketemárvány obeliszkje még ma is tiszteletet parancsol. Családja az 1848-as forradalom során fontos szerepet töltött be az itteni, délvidéki szervezkedésben.
Az Asbóth név mindenkinek ismerősen csenghet. Asbóth János, a keszthelyi Georgikon igazgatója szintén itt nyugszik a Nagytemetőben. Sándor nevű fia a katonai pályája révén emelkedett ki, részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, majd kivándorolt az USA-ba, ahol a polgárháborúban az északiak dandártábornoka lett, később pedig argentínai és uruguayi nagykövetté nevezték ki – ő ma az Arlingtoni Nemzeti Temetőben nyugszik. Mellesleg igen, az ő családjába tartozott Oszkár is, a helikopter feltalálója.
Egy másik sír történetét kibogozva kisül, hogy Kossuth Lajost egészen közeli szálak fűzték Zomborhoz: a temetőben nyugvó Ambrozovics Béla nevéhez nagy újítások kötődnek, Baross Gábor közeli munkatársaként részt vett a vasúti közlekedés elterjesztésében. Nos, az ő neje volt Meszlényi Gizella, Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna – tehát Lajos nővérének – a leánya. A rokonság Gizella halála után még szorosabbra fűződött, hiszen a gyorsan megözvegyült Abrozovics Béla feleségül vette sógornőjét, Ilonát. A Kossuth család egyes tagjai állítólag egész nyarakat töltöttek az Ambrozovicsok sikarai birtokán.
A Koczkár család hatalmas obeliszkje talán a Szent Rókus temető legkimagaslóbb darabja. Koczkár Zsigmond országgyűlési képviselő volt, aki azzal kereste meg Hollósy Simon festőművészt, hogy fesse le leányait. A felkérésére elkészült, ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében lévő festmény a Táncoló lányok az erdő szélén címet viseli. Ugyanebben a sírban nyugszik még Pribil Ernő, a vármegye egykori főügyésze is.
A Késmárky család síró asszonyt formáló hófehér márványszoborral ékesített sírboltjában két fiatal talált örök nyugalomra, Berhidai dr. Késmárky Béla és Nemes-Militicsi Alföldy Flóra. Flóra nem mellesleg lelkes fotós volt, megelőzve korát. Képei mindmáig fellelhetők a Néprajzi Múzeum gyűjteményében. Miután a fiatal pár elvesztette több gyermekét, Flóra betegségben meghalt, majd nem sokra rá férje önkezűleg vetett véget életének – a szájhagyomány szerint Bajai úti villájuk kerítésére nyársalta fel magát.
A Hettesheimer família egész szerény síremléke szintén nem mindennapi sorstörténeteket őriz. A sírban dr. Hettesheimer Imre és neje, Andrássy Róza nyugszanak.
– Hettesheimer Imre a Yale Egyetemen szerzett jogászdoktori képesítést, majd hazatérve aktív szerepet vállalt Zombor művelődési életében. Mindezért azonban súlyos árat fizetett: a háború után meghurcolták, Pozsarevácon bebörtönözték, és kínhalált halt. Holttestét csak a rendkívül befolyásos, zombori Börszt Henrik közbenjárására sikerült hazaszállítani, aki jó kapcsolatot ápolt az akkori kommunista hatalommal. A család történetének külön érdekessége, hogy Imre testvéréről, a később Debrecenben élő Hettesheimer Ernőről mintázta Szabó Magda az Abigél legendás König tanár urát.
Az élettörténeteket még hosszan lehetne taglalni. A régi Zombor alakjainak és családjainak nyomába eredve újra és újra az volt az érzésem, mintha a múlt felszínét alig megkarcolva egy kincsekkel teli ládára bukkannék – szinte kimeríthetetlen történetek tárházára. Az eddig említetteken kívül a Szent Rókus temetőben nyugszik többek között Herceg János író, Húsvéth Lajos festőművész, Mócs János szobrászművész, Czirfusz Ferenc vármegyei tanfelügyelő, valamint Bosnyák Ernő filmes is.
Kalinka Tamás/Hét Nap:
