Tarkó Trisztán bezdáni származású színésznövendék, jelenleg a Pécsi Művészeti Gimnázium végzős tanulója. Már jó néhányszor láthattuk őt a színpadokon Nyugat-Bácskában. A fiatal tehetség előtt még sok lehetőség áll, így könnyen előfordulhat, hogy nem is olyan sokára a nagyközönség is megismerheti őt.
Trisztán a gyermekkorát Bezdánban töltötte, amire hihetetlenül büszke. „Semmire sem cserélném le a lakhelyem” — vallja. A fiatal művész a helyi Testvériség-Egység Általános Iskola tanulója volt, itt 2021-ben végzett, középiskolába a Pécsi Művészeti Gimnáziumba jár, dráma tagozatra — jelenleg érettségizik. A színészetről, az eddigi tanulmányairól és a terveiről beszélgettünk.
Mikorra vezethető vissza a színészet iránti érdeklődésed?
— Már kiskoromban hatalmas rajongója voltam a színháznak, kiváltképp a musicaleknek és az operetteknek. Nagyon szerettem a zenés Disney-meséket is. Lenyűgöztek a táncok, a zenék, a pörgős dialógusok, a színes jelenetek. Sokszor megtanultam a dalszövegeket, akár a táncbetéteket is, és ezzel úgyszólván szórakozásként, játékként foglalkoztam. A bezdáni színház előadásait is mindig tátott szájjal figyeltem, a zenés kabaréestek ámítottak el legjobban, a dalok nagyon-nagyon gyorsan megfogtak. Később is sokszor hallgattam olyan zenéket, amelyeket a korosztályom sosem, legyen az retró vagy akár különféle filmzenék/mesedalok.
Fotó: Az interjú alanyának archívumából
Kik voltak a mentoraid, akik terelgettek, támogattak ezen az úton?
— A családom és a barátaim támogatása nagyon sokat segített. Mindig számíthattam rájuk, és ami nagyon fontos, az az őszinte kritika tőlük. Szeretem azt, hogy ők megmondják, ha valami nem jó, mert ez épít, és tudom, hogy ezt nem rosszból teszik.
Hogyan és hol kezdted a színészkedést?
— Anyum egy akkori munkatársa tagja volt a bezdáni amatőr színészgárdának, s ő úgy döntött, alapít egy gyermekszínjátszó-kört. Természetesen az elsők között léptem be az azóta Színészpalánták néven ismert csapatba, de ez mára sajnos feloszlott. Mindenkit más felé sodort az élet, de életem legszebb hat évét köszönhetem nekik!
Volt-e olyan pozitív és számodra meghatározó élményed a színészettel kapcsolatban, amelyet megosztanál a nagyközönséggel?
— A Színészpalánta csapattal vittünk egy előadást, A rút kiskacsa című Andersen-mesét az akkor éppen Bácsfeketehegyen megrendezett Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára. Itt a délutáni programon belül egy kis csapattal kellett egy rövid előadást készíteni, amíg a zsűri értékelt. Úgy alakult, hogy én énekeltem el Adele-tól a Rolling in the Deep című számot. Tudom, hogy nem volt tökéletes, volt benne hamis hang, és technikailag sem volt hibátlan, de egy mentor nagyon-nagyon megdicsért, és azt mondta, ne hagyjam abba. Nekem ez nagyon nagy biztatás volt, megerősített benne, hogy jó az, amit csinálok.
Mi számodra ennek a művészetnek a lényege, értelme?
— A szórakoztatás, hogy ez emberek jókedvre derülnek egy-egy dal vagy színdarab által. Tudom, hogy nekem mekkora felüdülés a színház, így azt gondolom, ha más is így érez, akkor én is örömet akarok szerezni ezzel az embereknek.
Van-e mottód, mely meghatároz?
— Nem tudom, hol láttam ezt, lehet, nem is magyarul jött velem szembe, de számomra az egyik legmeghatározóbb idézet: „Az életed egy pallón járva éled le, miért sétálnál rajta végig, ha táncolhatsz is.”
Mesélj egy kicsit arról is, milyen művészeti középiskolába járni.
— 2021-ben a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulója lettem, ahol dráma tagozatosként a lehető legjobb osztályba kerültem, számomra a legtökéletesebb osztályfőnökkel és osztályfőnök-helyettessel, nekik is nagyon sokat köszönhetek. Támogató szaktanárokkal és barátokkal nagyon élvezetesen töltöttem ott négy évet, és az van bennem, hogy nem lehet még vége. Ha lehetne, újra belekezdenék! Az iskola gimnáziumi képzésről gondoskodik, szaktantárgyakkal felerősítve. Kiváló módszerei, tanmenetei vannak. Az órarendemet ének- és táncórákkal tudtam kiegészíteni, ami természetesen a remek tanároknak is köszönhető. Nekem ezek voltak a legmeghatározóbb órák az iskolában. Emellett tanultam szín- és bábjátékot, vers- és prózamondást, beszédtechnikát, kreatív zenét és hangszerjátékot — a zongorára esett a választásom. Továbbá kreatív mozgást, dráma- és színházelméletet és persze a közismereti tárgyakat, mint például magyar, matematika, történelem, kémia és fizika.
Te milyen színdarabokat nézel szívesen?
— Nagyon rossz kritikus lennék, engem ugyanis nagyon könnyű lenyűgözni. Leginkább a musicaleket és az operetteket szeretem, főként a táncok és a dalok miatt. Életem legjobb előadásai, melyeket láttam, a Kecskeméti Katona József Színház Cirkuszhercegnő című darabja, a Szegedi Szabadtéri Játékokon az István, a király rockopera, valamint a bezdáni színházban láttam még kiskoromban a Viktória című operettet, és szerintem ez volt az a darab, amely a zenés színház irányába vitte el a szívem.
Milyen szerepben tudsz igazán kiteljesedni?
— Ez nagyon nehéz kérdés. Egymástól teljesen távol álló karaktereket is játszottam már, és mindnek megvolt a maga varázsa. Voltam gonosz, főhős, komikus és mellékszereplő is. Mindnek más-más nehézsége van, de azt szeretem legjobban a színházi karakterekben, ha egy-egy szereppel meg kell küzdeni. Egy vizsga keretében az iskolában egy osztálytársammal a Macska a forró bádogtetőn című amerikai drámából választottunk egy jelenetet, és én játszottam Brick karakterét, aki alkoholista, sérült focista, depressziós, és a feleségével való kapcsolatát kellett megmutatnunk. Ez okozta a legnagyobb küzdelmet, és ez volt az egyik kedvenc vizsgám. Volt még egy egyéni vizsga is, amikor Millertől a Salemi boszorkányok című darabból Danforth karakterét formálhattam meg egy monológ keretében. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, pedig ez is egy komfortzónán igencsak kívül eső feladat volt.
Milyen eredményeket említenél, melyekre büszke vagy?
— Közös eredményekkel büszkélkedhetek. Az osztályommal már két alkalommal hoztunk arany minősítést a regionális diákszínjátszó-találkozóról. Egyszer a Lobban Balázs balladája című Fábián Péter-darabbal, az idén pedig Pintér Béla A Sehova Kapuja című drámája alapján megrendezett Birkák? Bárányok! című darabbal. Tavaly a Keszthelyen megrendezett Helikon diákfesztiválon is bezsebelhettünk egy arany minősítést.
Vajdasági származásod mennyire befolyásolt a tanulmányaid során? Milyen előnyt vagy netán hátrányt élsz meg amiatt, hogy nem Magyarországon születtél?
— Hátrányt nem igazán tudnék említeni. De vajdasági magyarként a többnyelvűség már többször is segített a karakterek megformálásában vagy a tájszólás elsajátításában.
Mik a terveid?
— A jövő számomra a legképlékenyebb dolog. Nem szeretek nagyon belegondolni a túl távoli jövőbe. Amiben biztos vagyok, hogy két ágazat/irány felé alakultak ki a főbb ambícióim: vagy a színészet — azon belül is az operett vagy musical —, illetve a turizmus, vendéglátás, gasztrokultúra. Jelen pillanatban az a baj, hogy mindkettő nagyon vonz, mindkettőnek megvan a maga varázsa, de egy közös biztos van bennük: emberekkel kell foglalkozni, és embereknek kell örömet, jókedvet szerezni, ami nekem nagyon fontos.
Mikor és hol láthatunk legközelebb a színpadon?
— Jelenleg még játsszuk a Pintér Béla drámája alapján készült darabunkat, a Birkák? Bárányok! címűt, mellyel május 30-án szerepeltünk Győrben, az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, ahol én különdíjat érdemeltem ki. Valamint a szívem nagyon visszahúz a színpadra, ahol kezdtem, így szívesen vállalnék szerepeket a bezdáni színjátszó társulattal is.
Kalinka Tamás/Hét Nap
