Számtalan sikeres fellépést, szemlét tudhatnak maguk mögött a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület csoportjai.
Égető Éva elnök beszámolt róla, hogy a Rontom – Bontom – Alkotom színjátszó és bábos csoport A válogatós királykisasszony című székely mesét mutatta be a községi gyermekszínjátszó szemle szakmai zsűrije előtt. Onnan továbbjutottak a körzetire, Cservenkára, majd a tartományi szemlére is, amelyet a hétvégén Temerinben tartottak.

Ugyanez a bábmese Bácskossuthfalván, a XI. Diákszínjátszó Találkozón arany minősítésben részesült. Kabók Márk a legjobb alakításért kapott díjat.
Az előadás szereplői: Kabók Hanna, Kabók Márk, Horvát Bacsó Karolina, Petković Matea Leila, Bezdán Zolna.
A dramaturg és a rendező Vörös Imelda, a díszlettervező és a kivitelező Tóth Krisztina és Szekeres Norbert, a jelmeztervező és a kivitelező Ljiljana Bačlija, a bábtervező és kivitelező Rade Rokvić, a bábruhák kivitelezője Fenyvesi Kovács Andrea, a citera, ének korrepetítorok: Báló József, Litvai Karolina.
A Rontom – Bontom – Alkotom színjátszó csoport két előadással vett részt a XVI. Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón Bácsfeketehegyen, ami egyben a XXXIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó minősítője is. A bácsgyulafalvi csoport különdíjban részesült az ígéretes műhelymunkáért. Ezüst minősítésben részesült a Hessmese című előadás, szintén ezüst minősítést nyert a Válogatós Királykisasszony című bábelőadás. Mindkét produkció rendezője Vörös Imelda.

A Csóka Művelődési és Oktatási Központ vendégül látta a gyermekszínjátszó csoportot a Hessmesével és a bábelőadással.
Ami az előttük álló eseményeket illeti, a bácsgyulafalvi gyerekszínjátszók június 1- jén Pannónián vendégeskednek a Gyermekkor szárnyain elnevezésű nemzetközi gyermekfesztiválon.
Az egyesület elnöke büszkeséggel mesélt arról is, hogy milyen eredményeket értek el a népzenei, néptáncos csoportok tagjai.
A Dalogány énekcsoport résztvett a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn, továbbá a községi szemlén. Jelenleg készülnek a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében, május 25- én zajló Citera pendüljön, ének zendüljön elnevezésű népzenei vetélkedőre.
Képek forrása: Égető Éva
A bácsgyulafalvi Jártatós citerazenekar a Szólj, síp, szólj! vetélkedőn, továbbá a szenttamási Aranyciterán is bronz minősítést szerzett. Ők szintén izgalommal gyakorolnak a hónap végi ludasi vetélkedőre.
Az egyesület rendelkezik egy, az utánpótlást szolgáló citeracsoporttal is. Ennek tagjai egyelőre a helyi rendezvényeken lépnek fel, nagy lelkesedéssel.
A Kisbetyár nevet viselő néptánccsoport pedig jelenleg a Kőketánc néptánc vetélkedőre készül.
Égető Éva megköszönte a segítséget a támogatóknak, A Csoóri Sándor Alapnak, a Bethlen Gábor Alapnak, Zombor Városnak, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Továbbá hangsúlyozta az odaadó szülők támogatását és a helyi Kis Ferenc Általános Iskolával való együttműködést, hogy az intézmény tolerálja a gyerekek hiányzását a tanítási órákról a szemlék alkalmával.






