Szeptember 30- án megtartotta hagyományos Szüretbál rendezvényét a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület.

A tradíciókat követve a fogatos körmenet alkalmával elmentek az idei bíróért, Király Edvárdért, majd vele együtt a bíróleányért, Podnár Olgáért.
Az egyesület udvarában össztánccal, a bíró és bírólány családtagjai, rokonai pedig süteménnyel itókával várták a Szüretbál vendégeit, a közönségét.
Csernicsek József, a Móricz Zsigmond MME elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
Az eseményen vendégként résztvett Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, Pelt Ilona, tartományi segédtitkár, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke, Jankovich Szilárd, Zombor városi tanácsos, ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, helyi plébános, Gellér Veronika, a néptánccsoportok egykori vezetője, a Bártol házaspár, Lenke és Béla, akik szintén valamikori néptáncosok és helyi Tisztaszoba tulajdonosai, továbbá L. Móger Tímea, az MNT tagja és a 7- es számú Huszárezred meg a Vitézi Rend több tagja.
Az idei Szüretbál megrendezését Zombor város, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
A Szüretbál műsorában fellépett a helyi Móricz Zsigmond MME kis néptánccsoportja, gyerekjátékokkal, Gyurgyevics Leonóra vezetésével, a Gellér Enikő vezette ifjúsági csoport pedig a Csősztánccal. Mindkét helyi néptánccsoportot a Fúvószenekar kísérte, Csernicsek Edvin és Csernicsek Ervin vezetésével.
Különleges közösségi élményt jelentett a vendégszereplő csoport, a szomszédos magyar település, Gombos Arany János Magyar Művelődési Egyesületének néptánccsoportos fellépése.
Gombosi táncokat és a Ritka búza című koreográfiát mutatta be, Cseperka Tímea és Hajnal Krisztina vezetésével.
A Szüretbálban ezúttal is zajlott ,,lopás”, illetve elárverezték a báli koránát.
Este közös vacsora és mulatság zárta a programot. Ott a talpalávalót a Twins Band szolgáltatta. A vacsorát Hegybeli József és Szabó Elek főzte.

Kálóci Karola fotói






