Csillagrege- adventi könyvbemutató Zomborban

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében december 7- én a zombori Magyar Polgári Kaszinóban interaktív könyvbemutató keretében ismerkedhettek meg gyerekek, szülők és pedagógusok Balatoni Kata CsillagregeAdvent a Kárpát- medencében című könyvével. 

A könyvbemutató moderátora Móger Tímea újságíró volt, köszöntőt mondott De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke. 

Vendégünk, Balatoni Kata magyarországi néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, egyetemi tanár, akinek nevéhez fűződik az Így tedd rá! mozgalom. Egy módszertant állított fel, amely a hagyományos népi kultúrára épül, ugyanakkor mindezt beiktatta a modern oktatás elvébe, így hát a korszerű tanításban is nagyon aktuális. A mai napon a Nyugat-Bácska ad otthont ennek az interaktív, zenés, táncos bemutatónak. Meghívtuk a helyi oktatási intézmények tanulóit, pedagógusait, a gyerekek családtagjait az adventi közösségi programra. Balatoni Katával több éves együttműködést ápol az egyesületünk. Úgy gondoltuk, ez alkalommal a nyugat-bácskaiakat örvendeztetjük meg ezzel a programmal. Mindehhez méltó helyszín Zombor, azon belül is a Magyar Polgári Kaszinó- hallottuk De Negri Ibolyától.

Balatoni Kata egyebek mellett a következőket hangsúlyozta:

-A könyv idei megjelenését több éves kutatómunka előzte meg. A zenei mellékletet is tartalmazó kiadvány a Kárpát-medence adventi örökségét tartalmazza, azt gyűjtöttem össze. Tehát az anyaországból, Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről találhatóak benne dalok, mondókák és köszöntők. Ezeknek a közös találkozóknak az a célja, hogy a könyv lapjain szereplő kincseket együtt életre keltsük és a magyar örökségünket ezáltal is megéljük. Ez egy huszonegy állomásos turné, négy országban kerül bemutatásra. Ha jól számoltam, akkor ez a tizedik állomása. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel a könyvvel is egy olyan értéket adjunk a családoknak, az intézményeknek, aminek mentén élményekhez jutnak a gyerekek és ezek egész életükön át elkísérik őket, táptalajként, támaszként, jelentős útravalóként szolgálnak, funkcionálnak majd számukra- mondta a szerző.

A meghitt hangulatú zenés, táncos foglalkozást nagy lelkesedéssel fogadták Zomborban, gyerekek, felnőttek egyaránt.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.