Több mint két évtizedes múltra tekint vissza Zombor és Kispest testvérvárosi kapcsolata. Ennek ápolása jelenleg a kultúra, az oktatás és a sport területén nyilvánul meg kifejezetten. Szeptember 23- án, Zomborban soer került egy újabb testvérvárosi találkozóra, ennek vezető szervezője Pribilla Attila, Zombor Város segédpolgármestere volt. A helyi Vera Gucunja iskoláskor előtti intézmények vezetői, óvónői fogadták a kispesti Mese-Vár intézmények, illetve az azonos nevű Alapítvány vezetőjét, óvodapedagógusait, tapasztalatcsere és szakmai barátkozás jelleggel.
-A Mese-Vár nevű Alapítványunk pályázott egy idejöveteli alkalomra. Az intézményünk nagy létszámú, 37 kollégánk van és eddig nem tudtunk eljutni Zomborba úgy, hogy mindenki eljöhessen, aki szeretne. Az volt a célom, hogy a kollégáknak szerezzek egy szép, tartalmas őszi napot, kirándulást. Azzal a megfontolással érkeztünk, hogy 2008 óta testvéróvodai kapcsolatot ápolunk a zombori Vera Gucunja intézménnyel, ahol magyar nyelven is oktatnak és fontosnak tartjuk, hogy segítsük a magyar nyelv fennmaradását, alakulását, illetve, hogy a magyar-szerb baráti kapcsolatokat is ápoljuk. A mostani találkozó szakmai tematikája, hogy a magyar és szerb sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásáról beszélgessünk, merthogy e tekintetben nagy a különbség a két ország között. Hoztunk segédanyagot és előadást a témával kapcsolatban- hallottuk Pékné Varga Katalintól, a kispesti Mese-Vár óvoda intézményvezetőjétől, a Mese-Vár Alapítvány elnökétől.
A szakmai találkozó másik vezetője volt Aleksandra Perović, a zombori Vera Gucunja iskoláskor előtti intézmények igazgatója.
Vinczek György, Kispest egyik alpolgármestere a Zombor Várossal való testvérkapcsolat fontosságáról a következőket nyilatkozta:
-Folyamatos és jól működő a Zomborral való testvérvárosi együttműködés. Amire nagyon büszkék vagyunk, hogy először a közös gyermekprogramok indultak el, a cserediák látogatások, az üdültetés. Éves szinten húsz zombori gyereket vittünk Kispestre, illetve jöttek kispesti gyerekek Zomborba, egy hétre. Mindezek felejthetetlen élmények. A mai találkozó is hasonló, fejlesztő, kapcsolatépítő céllal jött létre- mondta Vinczek alpolgármester.
Varga Attila, Kispest másik jelenlévő alpolgármestere a témában az alábbiakat hangsúlyozta:
-A feladatom, hogy a kispesti diákönkormányzat és más testvérvárosi diákönkormányzatok egymásra találjanak. Ez ügyben volt ma is egy beszélgetésünk. Bízunk abban, hogy a fiatalok először interneten, aztán személyesen is meg tudnak ismerkedni egymással. Szeretnénk, ha a diákönkormányzatok munkáját, tapasztalatait kölcsönösen megosztanák, ismertetnék majd egymással, illetve közös programokat kezdeményeznének a fiatalok- ecsetelte az alpolgármester.
Pribilla Attila, Zombor segédpolgármestere a jövővel kapcsolatos tervekről és egyebekről ezeket mondta:
–Az ilyen jellegű kapcsolatok nagyon fontosak a város lakossága számára, különös tekintettel a fiatalokra. Lényeges, hogy olyan ifjak váljanak felnőtté, akik világot láttak, akik tudják, merre felé érdemes figyelni, honnan, miből lehet tanulni. Főleg a szerb ajkú gyerekek, fiatalok ismerjék meg, hogy vannak más kultúrájú, más nyelvű térségek, országok is. Mindezzel a magyarság helyzetét hangsúlyosabbá tehetjük. Jobban megértenek bennünket, amikor az anyaországi támogatások lehetővé teszik azt, hogy például ők a Balatonon nyaraljanak, ugyanis a legjobb általános iskolai tanulóink minden évben jutalmi nyaraláson vehetnek részt. Igyekszünk bővíteni a gazdasági kapcsolatokat is. Az európai alapok Bács-Kiskun és Csongrád Megyére korlátozzák a jelenlegi kapcsolatainkat, de azt hiszem, mindkét város vezetése nevében mondhatom, hogy amint lehetségessé válik, akkor a jelenlegi kapcsolatokat gazdasági szintre is emeljük majd- hallottuk a zombori segédpolgármestertől.
A városnéző túrával egybekötött zombori találkozón szintén jelen volt a testvérvárosi kapcsolat egykori kialakításának kulcsszereplője, Borislav Rus, a budapesti szerb kisebbségi önkormányzat vezetője.