A tépett lombok rázkódtak, az ágak hajladoztak
A gyökérzet recsegett, nyüszített, szakadt
Nyárnyaggató bősz vihar rázta a Szentkút fáit
Csavarta, tekergette, bírkózta a hatalmas törzset
A fa dőlt…
Ám zuhanása furcsán idomult, perdült:
Éppencsak nem csapott rá a gyóntatófolyosó freskójára
A vihar vállat vont, elvonaglott
»»»
Azóta eltelt nyolc év
A zarándokok gyógyvizes mosdását ábrázoló kép: ÉP!
A szemhéját nedvesítő bogojevói ember szeme sem rebben
Felesége kendős fejét megbillenti az áhitat
Mária sárga glóriája fényes
Csak egy freskó, egy kifordult betontömb
Meg a vihar látta az eseményt
Nem kötelező csodaként felfogni…
La
Szöveg ès kèp: Pusztai Lajos
