A közösségek tagjaival partnerségben, mindannyiunkért

Március 8- án a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumot tartott a nemesmiliticsi Helyi közösség termében, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. 

Résztvevő vendégek voltak: Dr. Pásztor Bálint köztársasági képviselőjelölt, a VMSZ alelönöke, Szabadka város Képviselő-testületének elnöke, Fremond Árpád köztársasági képviselőjelölt, a VMSZ alelnöke,  Dr. Úri Emese köztársasági képviselőjelölt, a zombori Egészségházak igazgatója, Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár, Pelt Ilona tartományi segédtitkár, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke. 

A lakossági fórumon jelen volt két tartományi képviselő: Csikós László és Dubacz Éva, Jankovich Szilárd, Zombor városi tanácsos, Sövèny Rudolf önkormànyzati kèpviselő, Dr. Goretić Vámoser Györgyi, a Zombor városi Képviselő-testület VMSZ- frakciójának vezetője, Pribilla Attila Zombor város segédpolgármestere, a Zombor városi Képviselő-testület képviselői: Gellér Magdolna, Ölvegyi Róbert, Kanizsai Tamás. 

A vendégeket, a jelenlévőket a helyi tisztségviselőket, köszöntötte Stefkó István, a VMSZ helyi szervezetének elnöke. 

A fórum kezdetén Pelt Ilona körzeti elnök egy jó hírrel szolgált. Elmondta, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnökével való egyeztetés után kijelenthető, Csonoplyán is  falugazdász iroda nyílik. Mindez kihathat majd a nemesmiliticsi gazdálkodók segítésére is, pályázati tanácsadás, kezelés, képzések szervezése terén. 

Dr. Úri Emese képviselőjelölt egyebek mellett a következőket mondta a jelenlévőknek:

-A VMSZ- ben megvan a munkamódszer, melynek lényege, hogy meghallgatjuk az embereket. Kezdettől fogva ebben látom a szerepemet, igazgatóként is, hogy kialakuljon egy párbeszéd, a polgárok megfogalmazzák közösségi fejlesztési, fejlődési igényeiket, amelyeket továbbíthatunk az illetékesek felé. A problémák, gondok folyamatos feltérképezése által, apró lépésekben haladva szeretnénk eljutni azok megoldásáig, a közösségek tagjaival karöltve (…) ,,Három a magyar igazság.” Legyünk ott az anyaország számára és egymásnak is a választáskor, hiszen csakis így tudjuk elérni azokat a célokat, amelyek mindannyiunk számára fontosak- hallottuk a köztársasági képviselő jelölttől. 

Juhász Attila államtitkár dióhéjban összefoglalta a Mezőgazdasági Minisztérium által kínált, újdonságnak számító lehetőségeket, fontos tudnivalókat. Egyebek mellett hangsúlyozta, az idei költségvetés 62 milliárd dinár. Év közben, a különböző fórumokat járva az igények mentén, a VMSZ mezőgazdasági irányultságú szakpolitikusaival egyeztetve határozták meg azokat a lehetőségeket, amelyek különböző pályázati kiírások által vagy egyéb módon segíthetik a vajdasági magyar közösség tagjait.

Fremond Árpád arról beszélt, hogy önkormányzati és országos szinten miként kötötték össze a politizálást:

-A VMSZ-en belül következetes politizálás zajlik. Nem szoktunk olyan dolgot megígérni, amit nem tudunk teljesíteni. El tudunk számolni azzal, amit megtettünk az elmúlt időszakban. A választók az általunk megvalósított fejlesztéseket értékelni tudják. Ha mindezt így csinálja egy községi szervezet vagy politikai párt, tartományi, országos és helyi szinten is, akkor lehetnek eredményei. Tudjuk, hogy Zombor város területén sokkal nehezebb, mert kevesebb a magyar, még inkább szükség van az összefogásra, ahhoz, hogy az emberek érdeket tudjanak érvényesíteni. Óriási dolog volt az elmúlt időszakban, hogy itt Nyugat-Bácskában is folyamatosan tudtuk a szavazataink számát növelni és az emberek felismerték azt, hogy ha a VMSZ tisztségviselői megigérnek valamit, azt be is tartják vagy nem ígérnek olyat, amit nem tudnak betartani. Hiszem, hogy ennek a közösségnek is rengeteget jelentett például a gazdaságfejlesztési programunk. Nekünk elemi érdekünk az, hogy amit felépítettünk, azt meg is tudjuk tartani (…) Az elmúlt évek politizálása során kiderült számunkra, akkor tudunk érdeket érvényesíteni, képviselni, ha valamilyen módon a hatalom részei tudunk lenni- mondta Fremond.

Dr. Pásztor Bálint beszélt a Zombor várost és falvait, magyar közösségeit érintő eredményekről továbbá hangsúlyozta:

-A Prosperitati Alapítvány támogatásai azt eredményezték, hogy nemigen van olyan vajdasági magyar család, amely valamilyen mértékben és módon nem volt annak a haszonélvezője. Ház, kezdő vállalkozás, vállalkozás, turizmus, mezőgazdasági termelő vagy nagyobb cégben, normális fizetést kapó alkalmazottként, tehát  világos lehet, hat év alatt jelentős összegről van szó. Konkrétan a komplett hároméves tartományi költségvetés az az összeg, amely a vajdasági magyarok között, a Prosperitati Alapítvány lebonyolításában a Magyarország kormányának, Orbán Viktornak köszönhetően kiosztásra került hat év alatt. Mellé lehet helyezni az ösztöndíj támogatásokat, az Európa Kollégium által biztosított lehetőségeket, a joghallgatói, a közgazdász hallgatói ösztöndíjat, a művelődési egyesületek felújítását, a különböző intézmények támogatását. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a Vajdasági Magyar Szövetség, együtt a szakértőivel, nem dolgozza ki az adott gazdaságfejlesztési programot. A VMSZ partnere a Fidesznek és adottak a helyi  elképzelések, amelyek támogathatóak (…) Legyünk arra büszkék, hogy ennek a közösségnek a tagjai vagyunk és ennek a közösségnek egyetlen olyan pártja maradt, amely az emberek érdekeiért tud tenni, helyi közösségi, önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten. Arra szeretném önöket kérni, hogy győzzenek meg mindenkit arról, hogy április 3- án támogatni érdemes a 3-as számú listát Szerbiában, amely a VMSZ listája, azt egy kicsit megelőzve, levélszavazat útján pedig a Fidesz listáját, annak érdekében, hogy a munka, amelyet együtt elkezdtünk, folytatódjon- mondta a köztársasági képviselőjelölt, a VMSZ alelnöke.

A fórumon a jelenlevők feltehették kérdéseiket és a nemzetközi nőnap alkalmából a hölgyek virágot kaptak.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.