Fejlődő infrastruktúra, megújuló közösségi terek

Összegzést tartott és az év célkitűzéseit ismertette a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Helyi Szervezete. Pelt Ilona, a körzeti szervezet elnöke a következőket nyilatkozta:

-A 2021-es évben olyan infrastrukturális beruházásokat tudtunk megkezdeni, amelyek részei voltak a Vajdasági Magyar Szövetség és Szerb Haladó Párt koalíciós szerződésének. Ezek a következők:

Zombor- Sári közötti útszakasz teljes felújítása, a Béreg és Hercegszántó közötti határ átkategorizálása a teherforgalom számára, ez a tervdokumentáció elkészült, továbbá a Kupuszina – Monostor út első fázisának megépítése realizálódott. 

Fontosnak tartom hangsúlyozni eredményként a monostori vízgyár üzembe helyezését, a doroszlói ivóvíz hálózat kiépítésének befejezését. Továbbá az egészségügy terén a fogorvosi rendelők korszerűsítését és azt, hogy a mindennapi ápolási feladatok elvégzése mellett az Egészségházak kordában tartották a vírushelyzetet is. 

Szeretném kiemelni azokat a közösségi tereket, amelyek teljesen megújultak: a bezdáni Tűzoltó Otthon, a kupuszinai hittanterem, a doroszlói Móricz Zsigmond MME illemhelyei és folyamatban van az udvar betonozása, nem utolsó sorban pedig  a csonoplyai közösségi tér, amely a parókián lett kialakítva.

Az előttünk álló esztendő választási év lesz, arra kérek minden kedves polgárt, hogy tegyen eleget állampolgári kötelezettségének és járuljon urnák elé.

Minden kedves munkatársamnak, tagtársamnak szeretném megköszönni az elmúlt időszak munkáját.

A magam és a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöksége nevében szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni- hallottuk Pelt Ilonától.  

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.