Élettel, tartalmakkal megtölteni a közösségi tereket

A bácsgyulafalvi Helyi közösségbe és a csonoplyai Mindenszentek római katolikus egyházközösségbe tett látogatást mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A delegáció soraiban jelen volt Gyetvai Tímea, az MNT pénzügyi vezetője, Lulić Emil, az MNT hivatalának vezetője, Dubacz Éva tartományi képviselő, Pelt Ilona tartományi segédtitkár, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke.  

A telecskai helyi közösségben a küldöttséget fogadta Borsos Mária, a Helyi közösségi Tanács elnöke, Jankovich Szilárd, a VMSZ bácsgyulafalvi Helyi Szervezetének elnöke, Zombor városi tanácsosa, továbbá a Helyi közösség Tanácsának több tagja. Az egyeztetés alkalmával többek között beszélgettek a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület képviseletével, megtekintették a felújításra szoruló művelődési egyesület épületét. 

Csonoplyán ft. Hajdú László, helyi plébános köszöntötte a vendégeket és együtt megnézték a templom nagy múltú, impozáns épületét, a felújított parókiát, annak közösségi termét. Hajdú atya lelkesen számolt be az MNT- nek, Magyarország kormányának és a VMSZ- nek köszönhető helyi fejlesztésekről, a magyar anyanyelvápoló csoport eredményes, identitásőrző működéséről.

Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke a két látogatási alkalom kapcsán a következőket nyilatkozta:

-Nagyon tanulságos volt ez a két látogatás. Bácsgyulafalván azt tapasztaltuk, hogy az újrakezdés pillanatát élhetjük meg. A falu újra az egymásra találást, az összefogás lehetőségeit keresi. Azt kutatják, hogyan tudnának olyan erőre kapni, amelyet hosszú-hosszú évtizedeken át mindig fel tudtak mutatni. A művelődési ház felújítása, közösségi terek kialakítása és azokba tartalmat, életet belevinni, ezek voltak a legfontosabb tanulságai a látogatásnak és ebben minden támogatást meg kell adni a közösségnek.

Ami Csonoplyát illeti, elindult egy folyamat és azt jelenti, ha egy közösségben megvan az az egyetlen ember, itt a plébános úr, akkor a csoda elkezd élni, működni. Ott, ahol alig élnek magyarok a gyerekeket magyarórára viszik, szeretnék, hogy megőrizzék hagyományaikat, örökségüket, identitásukat. Úgy gondolom, hogy minden ilyen látogatásnak csak egy tanulsága lehet: megkeresni azt az egy embert, aki ezt az áldozatot meg tudja hozni a közösségéért. A másik fontos dolog pedig, hogy föltételeket tudjunk teremteni, ahhoz, hogy ebben az áldozathozatalban az ott élők jól érezzék magukat. Ilyenkor elsősorban a fiatalokra és a gyermekekre gondolunk- mondta az MNT elnöke.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.