,,Emlékezni szent kötelesség”- Kegyeleti nap Zomborban

Október 6- án a zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében Kegyeleti napot tartottak az Aradi Emléknap alkalmából. 

Az emlékezés kegyeletadó gyászmisével kezdődött a Szent Rókus temető melletti Szent Kereszt templomban.

Koszorúzás ünnepség zajlott az 1848/49- es emlékobeliszknél, majd a világháborúban elesett katonák sírjánál. Áldást mondott Orosz Attila, bácskai református esperes. Emlékező beszédet mondott Rezicska Károly, a Kaszinó Műemlékvédő szakosztályának vezetője. Egyebek mellett hangsúlyozta:

,, 1849. október 6-ra emlékezni szent kötelességünk és az emlékezet egyben lehetőség is, hiszen általa építhetjük a jövőt, dicső múltunk előtt tisztelegve az elkövetkező generációknak mutathatunk irányt, utat, példát (…) Ezen a napon különösen fontos továbbá megemlékeznünk arról, hogy a történelem legsötétebb fejezetei is magukban hordják az újjászületés, az örök emberi értékek legyőzhetetlenségének ígéretét… “

A kegyelet virágait elhelyezte Sarlay Péter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Vitézi rend, Baja város önkormányzata, a bajai Trianon Tàrsasàg, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Polgári Kaszinó képviselete.

Ezt követően koszorúzással egybekötött alkalmi műsort tartottak a Magyar Polgári Kaszinóban. Ünnepi beszédet mondott Dr. Karcher Erzsébet, a Kaszinó elnöke. Fellépők voltak: a Kanizsai Ilona és Kapitány Mátájsz Sarolta alkotta bezdáni énekkettős, a Kaszinó fiataljai, Gajdos Edina és Szladek Vince, valamint a Kaszinó dalárdája, ft. Drobina Gábor, zombori káplán vezetésével. 

Schweidel József Aradi vértanú mellszobránál az emlékezés koszorúját elhelyezte  Sarlay Péter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Vitézi rend, Baja vàros önkormànyzata, a Dunatáj Egyesülés, a Vajdasági Magyar Szövetség, a a Magyar Polgári Kaszinó képviselete.

A Kegyeleti nap a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.